Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

Berend T. Iván - Ránki György: A Budapest környéki ipari övezet kialakulásának és fejlődésének kérdéséhez = Contribution to the problem of the formation and development of the industrial zone around Budapest 535-573

könnyűipar veszi át a vezető szerepet, miközben a korábban is jelentéktelen élelmiszeripar lényegében eltűnik. A Kispest—Pesterzsébet—Pestlőrinc—Soroksár övezet kifejezetten könnyűipari jellegűvé válik. Az észak-pesti és dél-budai területek gyáriparának szerkezete nagymértékben közeledett egymáshoz; a nehézipar túlsúlya megmaradt, de közel sem olyan kiemelkedő mértékben, mint korábban; a könnyűipar súlya mindkét területen lényegesen megnövekedett. Különösen figyelemre méltó e folyamat a Budafok—Alberfalva—Nagytétény területen, ahol ezekben az években az élelmiszeripar súlya rohamosan visszaesik, s ennek rovására is a szorosabban vett könnyűipari ágak előretörése figyelhető meg. Csepel iparszerkezetében a Weiss Manfréd Művek továbbra is a nehézipar abszolút túlsúlyát biztosították, de most már itt sem oly kizárólagos módon, mint egy évtizeddel korábban, s a könnyűipar fejlődése e jellegzetes nehézipari fellegvárban is végbemegy. A Budapest környéki ipari övezet egészét tekintve a nehézipar közel 3/4-es túlsúlya és a szorosabban vett könnyűipar nem sokkal több mint 1/5-ös részesedése helyébe a nehézipar részesedése 60% alá szállt, a könnyűiparé pedig közel 40%-ra emelkedett. Az élelmiszeripar jelentősége mindvégig elenyésző, s csökkenő tendenciát mutat. A Budapest környéki iparvidéknek a 30-as években továbbhaladó fejlődését az évtized elején a súlyos gazdasági válság határozta meg. A túltermelés természetesen a korábban gyorsan fejlődő fővároskörnyéki iparban is súlyos visszaesést idézett elő. Az ipari termelés visszaesése azonban sajátos körülmények folytán egyáltalán nem vonta maga után a peremvárosok lakosságának csökkenését, vagy akár stagnálását sem. Ennek okát elsősorban abban találhatjuk, hogy az ipari válsággal egy időben, méretiben annál még sokkal súlyosabb agrárválság bontakozott ki. Magyarország agrár jellege, s a latifundiumok uralma eleve hatalmas agrártúlnépesedést idézett elő és hajtotta a megélhetést nem találó tömegeket a város, elsősorban a főváros felé. Az agrárválság a falusi életlehetőséget hallatlanul lerontotta, a birtokos-parasztság tízezrei tönkrementek, s a munkalehetőségek a korábbinál is kedvezőtlenebbeké váltak. Ilyen körülmények között a faluról a nyomor újabb nagy vándorlási hullámot indított meg a város felé, ahol — bár ugyancsak súlyos munkanélküliség volt — mégis sokkal inkább lehetett legalább ideiglenesen, alkalmanként munkához jutni. A nyomor által előidézett felvándorlási hullám az 1933 után mutatkozó enyhe javulás után is tovább tartott; az eredeti környezetükhöz és életformájukhoz ragaszkodni kívánó, életlehetőséget] vesztett falusi tömegek jó része ugyanis egy-két évig még helyben, vagy a környéken kísérletezett létalapját továbbra is fenntartani, és csak a végleges kudarc után kényszerült a főváros felé indulni. Amig korábban a kedvező konjunktúra, s az általa teremtett munkalehetőségek vonzották a vidéki nincsteleneket, most sajátos módon azt tapasztalhatjuk, hogy a válság éveiben még nagyobb a főváros felé áramlás. A konjunktúra legjobb éveiben — 1925 és 1929 között — öt év alatt 37 697 ember vándorolt fel Budapestre, a válság öt éve alatt — 567