Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

Bélay Vilmos: Adalékok az ár- és bérviszonyok történetéhez Pest-Budán, 1790-1848 = Dannye k istorii izmenenij obsego urovnâ cen i zarplat v gorodah Pest i Buda, 1790-1848 gg. 363-407

A legények napszámbérével összevetve kitűnik, hogy az inas„ durván számítva, feleannyit keresett, mint a legény, legalábbis tartással, így pl. 1818-ban a legény 42, az inas 21, 1819-ben 48, illetve 24, 1820-ban 42, illetve 18 krajcár napszámbért keresett. Amikor kilenc évig változatlan a napszámbérük: 1823 és 1831 között, tartással számítva felét sem éri el az inas bére a legényének: 36, illetve 15 krajcár. Tartás nélkül számítva az arány valamivel kedvezőbb az inasokra nézve: így körülbelül kétharmad részét kapják a legény bérének, de van amikor csaknem megközelíti a legény bérét az inasok keresete: 1823 és 1831 között. A kőművesek munkáját segítik elő a mészkever Ők. Az ő napszámbérük vármegyei limitációjából kitűnik, hogy az nagyjában az inasokéval volt egy szinten. 1818-ban, az első olyan évben, amelyben ismerjük a limitáció adatait, egy szinten volt a bérük: tartással 21, illetve tartás nélkül 36 krajcár. 1819-ben, amikor a kétesztendős inas 32, illetve 48 krajcár napszámbérért dolgozott, a mészkeverők napi bére alacsonyabb ennél: 30, illetve 45 krajcár. 1820-ban az inasok két kategóriája, az egyés kétéveseké között van az ő bérük: 20, illetve 36 krajcár. Még 1821-ben és 1822-ben is kevesebbet kapnak az akkor már egységesen díjazott inasoknál, 1821-ben 20, illetve 42, 1822-ben 20, illetve 36 krajcár a napszámbérük. 1823-tól 1830-ig, amikor a többi szakmában is változatlan volt a napszámbér, a limitáció szerint 18, illetve 30 krajcár napszámbért kaptak. Ha ezt összehasonlítjuk az inasokéval, feltűnik, hogy a mészkeverők bére magasabb a tartással szegődött inasokénál (15 krajcár), de jóval alacsonyabb a tartás nélkül szegődöttekénél (42 krajcár). 1831-ben a tartás nélkül szegődött mészkeverő 6 krajcárral többet kapott, mint addig (36 krajcár), a tartással szegődötté nem változott (18 krajcár). 1832-től a pengő pénz megjelenéséig változatlanul 20, illetve 40 krajcár a bérük, majd innen kezdve 1840-ig, az utolsó fennmaradt limitációs jegyzőkönyvi adatig fele ennek, ti. két és félszer annyit érő pengő pénzben 10, illetve 20 krajcár. Ez a bér alacsony, a szőlőmunkások bérével van egy szinten. Úgy látszik az eddigiekből, hogy csak a képzett szakmunkások kaptak magasabb bért a napszámból élő iparosok közül. Sajnos, az asztalos, kovács, lakatos, szabó, varga stb. szakmák legényeinek és inasainak bérét nem ismerjük. Ezek feltételezhetően nem napszámbérből éltek, hanem hosszabb időre szerződtek, mint a házi cselédek, akiknek béréről a későbbiekben lesz még szó. Bármilyen alacsonynak minősítsük is a mészkeverők napszámbérét, az még mindig magasabb, mint a kőművesek és ácsok mellett dolgozó napszámosoké volt. Ezeknek napszámát — külön tárgyalja a limitáció a férfi és a női napszámosokat, hihetőleg itt nagyobb számban dolgoztak nők is — a következő oldalon levő táblázatban mutatjuk be. A mai építőipari segédmunkásoknak ezek az elődei még a mészkeverők és a kőműves- vagy ácsinasok bérénél is kevesebbet kerestek. Az első évben, amelyből bérük ismeretes, 1818-ban, két csoportban tárgyalja a vármegyei limitáció a bérüket: külön a téli és a nyári hónapokat, ugyanúgy, mint a kőműves- és ácsmesterek esetében is. Mi a táblázat 376