Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

Jankovich Miklós: Buda város keresztény tanácsa a török hódoltság korában = Der christliche Rat der Stadt Ofen (Buda) zur Zeit der Türkenherrschaft 147-159

vezetőjének, sem pedig Buda város bírájának tisztével, ez a beosztás in­kább a görög keletiek kenézéhez, a cigányok vajdájához és a zsidók kethüdájához lehetett hasonló. A város bírói tiszte tehát ezek szerint nem azonosítható az egyes nemzetiségi vagy felekezeti csoportok vezetői­nek tisztével, ennek ténye egyben vitathatóvá teszi Fekete Lajosnak azon megállapítását is, miszerint a törökkori városi élet és a középkori magyar autonóm élet között nem áll fenn kapcsolat. Köztudomású, hogy a török nem szorgalmazta a meghódolt lakos­ság igazgatási szervezetének a maga mintájára való átalakítását, a kér­dést a maga hasznára egyszerűbben oldotta meg, csupán régi hatásköré­től fosztotta meg. B korban országszerte általánosan tapasztalt jelenség, hogy a behódolt lakosság vezetőinek hatásköre nem a hódítók hatalmá­ból, hanem a magukat önként alárendelő, közös érdekű és közös vesze­delmeknek kiszolgáltatott csoportok — falu vagy város — alkalmazkodá­sából adódott. Budán is ez lehetett a helyzet, a bírói tisztet továbbra is keresztények — valószínűleg katolikusok — viselték, nevük említésé­nél mindig a város bírájaként, nem pedig csoportok vezetőiként vagy prefektusként szerepelnek. Területi joghatóságuk kiterjedhetett továbbra is az egész város területére, függetlenül attól, hogy egyes csoportok annak alávetették-e magukat, vagy sem. Amennyiben a viszonyok megengedték, a tisztségviselés külsőségeiben is igyekeztek a régi formák szerint eljárni, ezt elsősorban a régi pecsétek használata is bizonyítja. A budai tanácsnak már említett levelét lezáró és szabad királyi város körirattal ellátott pecsétje nem csak annak bizonyítéka, hogy a régi pecsétet mind ez ideig megőrizték. A pecsét használata a jogfolytonosság dokumentálása, és egyben bizonyítéka annak is, hogy a magát katolikus­nak nevező tanács — a keresztény jog és felfogás szerint — a középkori­nak jogutódja. A pecsétek használatát e korban más hódolt városnál is megtaláljuk, ahol ennek a szándéknak megnyilvánulása ugyancsak ki­mutatható, így Pécs város tanácsa a XVI—XVII. század fordulóján Rátky Menyhértnek küldi „pöcsétes levelét", a már törökkorban ké­szült pecsétet a középkorban használatos városi jelvények díszítik. 7 Ugyancsak kifejti ezt a törökök által megszállt Óbuda tanácsának a kamarához intézett 1608. évi levele, amikor a pecsétlenyomat mellé kü­lön odaírják: „Hog mi királ ő felsége szabadosi voltunk ez peczetek bizonsagot teznek vala." 8 Ugyanezen pecsétnek egy kisebb változatát a városi tanácsnak egy 1656. évi levelén is megtaláljuk, a város címerét az Anjouk liliomos pajzsa és a lengyel sas díszíti, nem kétséges tehát, hogy Óbudán ez időben is a középkori királynéi város pecsétjét hasz­nálták. 9 A felsorolt példák, de nem utolsósorban a budai tanácsnak említett levele is világos bizonyítéka annak, hogy a hódolt magyar városokban — így Budán is — a városi élet a középkorinak, ha gyakran csak külsőségeiben is, de folytatása volt és Buda keresztény lakos­ságának érdekeit, a többi hódolt városéhoz hasonlóan, egy városi ta­nács képviselte. Felmerül a kérdés, ha a város tanácsa Buda visszavételéig, fenn­állott, milyen összetételű volt az a lakosság, amelyet a tanács képviselt. 150

Next

/
Oldalképek
Tartalom