Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

Kubinyi András: Népmozgalmak Budapesten a feudalizmus korában = Narodnye dviženiâ v Budapešte v epohu feodalizma 7-15

szomszédait. Amíg a század elején még a pesti jegyző volt a szabad királyi városi jogokért küzdő óbudaiak egyik vezetője, most senki sem állott ki érettük. Buda és Pest a századforduló előtt országos jellegű forradalmi mozgalmak központja lett. Az egyetem és a kormányszékeknek ide helyezése révén megnőtt a két városban az ország lakosságához képest az értelmiség aránya. Ez, a zömében a nemességből, kisebb részében a polgárságból származó réteg jó része telítve volt haladó eszmékkel. Sokan lelkesedtek demokratikus reformokért, szabadkőműves páholyoknak voltak tagjai, és erősen hatottak rájuk a francia felvilágosodás eszméi is. Nem egy közülük az osztrák gyarmati elnyomás megszüntetését kívánta, és ebben megegyeztek a középnemesség patrióta szárnyával. Magyarországon a kezdetleges városi fejlődés miatt a polgári haladásért folyó harcnak nem lehetett a polgárság a vezető ereje, így a Pest-Budán megalakuló radikális olvasókörök tagjai, akik közül a jakobinus mozgalom vezetői kikerültek, értelmiségi és nemesi elemek voltak, tulajdonképpeni polgár alig van köztük. Mégis, a jakobinus mozgalom a fővárosból indult ki, itt élő értelmiségiek állottak az élén, tehát joggal sorolhatjuk fővárosunk haladó hagyományai közé. A jakobinus mozgalomnak csak igen kevés kapcsolata volt a pestbudai polgárokkal. Ez azonban érthető: a városi vezető réteg nemesi volt, még az országgyűlésen sem tiltakoztak a városok nemesi vezetői a városellenes törvénytervezet ellen. Pedig a városok gazdasági fejlődése lassan megindult. A 90-es évek országgyűlési bizottságaihoz a legtöbb gazdasági vonatkozású javaslat a városok részéről épp Budától és Pesttől érkezett, ami már bizonyos gazdasági fejlettségre utal. Erősödött a kereskedelmi tőke is, és egyre több manufaktúra alakult. Ezek azonban szakmunkás hiánnyal küzködtek. Többnyire külföldről kellett szakmunkásokat behozni, mert a céhes iparban nem igen állott rendelkezésre megfelelő munkaerő. A manufaktúratulajdonos tehát magasabb bért fizetett az országban szokásosnál szakmunkásainak, és valószínűleg ez is egyik oka annak, hogy nem tudunk sztrájkokról a manufaktúrákban 1848 előtt. Mindez azonban csak elősegítette a céhek válságának kiéleződését. A céhes ipar erős bel- és külföldi tőkés versennyel küszködött. Nem egy mester gyári termékek árulására kényszerült. Életszínvonaluk fenntartását csak a munkaidő felemelésével és a munkabérek lenyomásával érhették el. A céhek még inkább elzárkóznak, a mesteri felvételt mindenképpen megnehezítik. A céhlegények nagy tömegének nincs már reménye a mesterré váláshoz, a céhszervezet akadályozza őket. Egyre többen szöknek meg és költöznek olyan területre, ahol a céhszervezet kötöttségei nem érvényesülnek. Újpest alapítása a 30-as években ezzel áll kapcsolatban. Az alapító szerződés már eltiltja a céhalapítást, és így rövid idő alatt tekintélyes, de céhmentes ipari település született Pest határán. De a vidékre szökéseknél sokkal jelentősebbek, és a XVIII. századiaknál is gyakoriabbak a céhlegények sztrájkjai. Mozgalmaikat a múlt században alakult legényszervezetek irányítják. Gyakoriak azok a — már 12