Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

Kubinyi András: Buda város pecséthasználatának kialakulása = Le développement de l'usage du sceau de la ville de Buda 109-146

felett, mint a tárnokmesternek, joga volt kiküldeni emberét, aki mellé azonban a város egy fidedignus személyt delegált.

187 Ez tehát teljesen megfelel a hiteleshelyi homo pro testimonio fidedignusnak. Az iktatásokról kiadott városi oklevelek formulái egyébként szintén megegyeznek a hiteleshelyekével.

188 A város tehát — mint ahogy azt már Iványi Béla is kimutatta

189 — szabályszerű hiteleshelyi funkciót látott el. Úgy véljük, hogy a városkönyv-vezetésnél is fel kellene vetni azt a kérdést, hogy nem a hiteleshelyi registrumok mintájára vezették-e.

190 Bzt azonban egyelőre nehéz eldönteni, hiszen minden nyugati városban ismerték a városkönyvet. A hiteleshelyi funkcióhoz azonban szükséges volt hiteles pecsétre. Valóban, városaink rendelkeztek hiteles pecséttel, hitelessége azonban a város bírói joghatóságától függött. Bár pecsétjüket a királytól kapták, joghatóságuk csak a városra és annak polgáraira terjedt ki.

191 Ezen a területen viszont a városi hatóság kizárólagos joghatósággal rendelkezett. A kiváltságlevelek értelmében a városi hatóság előtt csak polgárnak a tanúságát fogadták el,

192 szükségképpen el kellett tehát vetni a hiteleshelyek kiadványainak érvényét.

193 így azután a városi hatóság lett polgárai hiteleshelye, amelynek tekintélye annyira megnőtt, hogy nem egyszer városi polgárokkal való ügyletnél idegenek akkor is igénybe vették, amikor az ügylettel kapcsolatos terület nem tartozott a város joghatósága alá.

194 Összefoglalva tehát eddigi fejtegetéseinket megállapíthatjuk: a városi okleveles gyakorlat Magyarországon hazai magból sarjadt ki, és az a szükséglet hozta létre, hogy egyrészt a városi polgárságnak autonómiája gyakorlása közben létrejött intézkedéseit (pl. ítélkezés) írásba kellett foglalni, másrészt — ebből következően — városi hiteleshelyet kellett létrehozni. Okleveles formáik tehát hiteleshelyi funkciójukban létrejött kiadványaikban a hiteleshelyek formuláit, míg bírói és igazgatási szerepükben kiadott okleveleikben a királyi és nagybírói kiadványok formuláit követték. A városi okleveles gyakorlatnak a hazai oklevéladástól való függéséből következik, hogy a városi jegyzőknek otthon kellett lenni a magyar szokásjogban, tehát nem véletlen, hogy a XIV. századi ars notarialis szerzője a városi jegyzők számára vonatkozó tudnivalókat is beledolgozta tankönyvébe.

195 Az erősen sajátos színezetű hazai városi oklevéladás egységében a későbbi időben szakadás állott be, a kereskedelmi kapcsolatok és a szomszédos külföldi területek hatása, továbbá külföldi iskolázottságú jegyzők felvétele miatt egyre növekedik a németes jelleg, a magyar hiteleshelyekre jellemző oklevéladást nem egy területen kiszorítja a magdeburgi jogra utaló városkönyv-vezetés.

196 Budán azonban megmarad a városkönyv eredeti, registrum-helyettesítő funkciójában, és nem szorítja ki a pecsétes oklevelet.

197 Úgy véljük ezek után, hogy a városi oklevéladásnak a hazai oklevéladástól való függése a XIII—XIV. század fordulóján még inkább megerősíti a budai pecsét formai elemzéséből leszűrt feltételezésünket: városi pecsétjeink közvetlen mintáit hazai földön kell keresnünk. 124