Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Mályuszné Császár Edit: A Budai Népszínház és közönsége = Le Théatre populaire de Buda et son public 261-314

MÁLYUSZNÉ) CSÁSZÁR EDIT A Budai Népszínház és közönsége Molnár György, fiatal és törekvő vidéki színigazgató 1861 tavaszán engedélyt nyert arra, hogy nyáron át társulatával a budai arénában vendégszerepelhessen. Molnár ezúttal nem először tett kísérletet a fővárosba kerülésre. Mint egészen ifjú színész próbálkozott vele, hogy a Nemzeti Színház tagjai sorába jusson, de sikertelenül. Ettől fogva a nemes becsvágy és a sértett hiúság egyaránt tüzelték célja elérésére. Motívumai között az „ős Buda várában" — „hol 24 évig nem hangzott a magyar nyelv" — egy magyar színház megteremtése, ,,a budai magyar lakosok magyar színművészeti igényeinek tekintetbe vétele" csakúgy szerepelt, mint a feltűnni vágyás. A kor, amelyben férfivá érett, a szabadságharc és az elnyomatás évei, romantikussá nevelték, de örökké nyugtalan, tervektől fűtött, lobogó szelleme természettől fogva is romantikus volt. Ebben az állandó lángolásban tanult, játszott, rendezett és szervezett hosszú éveken át, hogy ábrándjait megvalósíthassa. Az anyagi eszközök tökéletes semmibevevésével — ez egész életén át nemcsak elítélendő, hanem egyúttal csodálatra méltó tulajdonsága is volt — egy fillér tőke nélkül társulatot alakított, és évről évre folyamodott a fővárosi vendégszereplés engedélyezéséért.

1 A politikai viszonyok sokáig nem voltak alkalmasak arra, hogy az ország középpontjában a hazafias érzést egy új magyar színház hatóerejével támogassák. 1859-re azonban az osztrák elnyomó rendszer nagy fordulatot tett. A Bach-korszak véget ért, ,,a parvenu báró, a néptribunságról felkapott absolut miniszter" távozott, a nemzeten úrrá lett a remény. Nemcsak a politikailag iskolázottak szőttek ábrándokat, hanem a kispolgár, sőt a nép is valami csodálatos fordulatban kezdett hinni. Az élet külsőségeiben kifejezést nyert az optimizmus. Az újságban hirdetés jelent meg, amelyben egy hazafias magyar szabósegéd, ,,ki a forradalom után kényszerítve lőn az üzlettől megválni", újonnan megnyílt cégét hirdeti, s a kalendáriumcsináló így tájékoztatja olvasóközönségét : „Visszavettük valahára fényes nemzeti bélyegünket. Megifjodott festői öltözetében Árpád ivadéka." „Hazánk lánglelkű költője s írója szépen megéneklé a magyar viseletet »Üstökös« című lapjában. Nem tehetem, hogy ide ne iktassam a jeles költeményt, azért, hogy tanulják meg t. olvasóim is ima gyanánt." (Ezek után le261