Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)
Sándor Vilmos: A budapesti malomipar kialakulása, 1839-1880 = Die Entwicklung der Mühlenindustrie Budapests, 1839-1880 315-422
Az 1870-es évek közepére vonatkozó munkabér-adatok szerint a malommunkások napi keresete 1,0 frt 1,30 frt között váltakozott, 94 azaz nem volt több, mint az általunk ismert bérátlag 1862-ben. Ha tehát az 1867-et közvetlenül követő években volt is béremelkedés, a 70-es évek közepén ez már ki nem mutatható. A tőkés eredetű forrásokkal egyezően tünteti fel az 1879. évi malomipari munkabéreket a Munkás Heti Krónika 59 , melynek értelmében „a legjobb fizetésben részesülő munkások malmaikban az úgynevezett „sarzsik", a fő- és almolnárok stb., kik napi 2 frt fizetésben részesülnek. Kzek után következnek azok a munkások, kik a nehezebb munkát végzik, mégpedig olyan nehéz munkákat, hogy azok mellett ember nem képes három évnél tovább kitartani, s ezen idő után azon veszélynek van kitéve, hogy a tüdővész rút és gyógyíthatatlan bajába esik. Ezen munkások 1 frt 20—30 kr napidíjban részesülnek. Vannak azután más munkások, kik zsákhordással, vagy a gabona tisztításával vannak elfoglalva, kik 60—70 kr napidíjban részesülnek. Ebből aztán tartsa ki a munkás családját." A Munkás Heti Krónika utalása a 60—70 krajcáros napibér elégtelenségére jelzi, hogy ez a kereset már a létminimumot sem biztosította. A malommunkások korabeli életszínvonalának megvilágítására alkalmas számszerű adatokkal nem rendelkezünk, és így nem áll módunkban a névleges bérek reálértékét megállapítani. Bizonyosnak tekinthető azonban az, hogy a lakásviszonyok általános rosszabbodása és a lakásbérek emelkedése életszínvonalunk alakulását kedvezőtlenül befolyásolta. Erre mutat az is, hogy 1869. jan. 21-én hét budapesti nagymalom a városi tanácshoz fordult, s városi telkek átengedését kérte munkáslakások építéséhez, mert a munkásoknak „gyakran aránytalanul drága bér mellett az egészségrontó bűzös pincei lakásokba kell meghúzniok magukat. Hogy egy-egy család teljesen elkülönített hajlékkal bírjon, már-már ritkaságok közé tartozik." 96 Pest város tanácsa rendészeti okokra hivatkozva, valójában a tanács tagjai között többségben lévő háztulajdonosok érdekében nem adott városi telket. A malmok egyébként egyes munkáskategóriák részére saját telepükön, vagy annak szomszédságában építettek munkáslakásokat és. szállásokat. Ennek is része volt abban, hogy a malommunkások bérmozgalommal, sztrájkkal alig léptek fel követeléseik megvalósítása érdekében : s része volt abban is, hogy az 1870-es évek végére minden malomban kialakult a munkásoknak egy viszonylag állandó törzscsoportja. 4. A pesti terménykereskedők, akik már az 1860-as évek első felében nagyobb számmal vettek részt a malomipari alapításokban, az 1867-ben fellépő alapításilázidején, a malmok nagy profitja által sarkallva, szinte kivétel nélkül malomrészvényesekké váltak. Nem akadt Pesten és Budán egyetlen olyan jelentősebb kereskedőház sem, amely legalább 392
