Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Mályuszné Császár Edit: A Budai Népszínház és közönsége = Le Théatre populaire de Buda et son public 261-314

Helyzete ebben a minőségében könnyebb is, nehezebb is volt, mint régen. Feltétlenül könnyebb volt abban a tekintetben, hogy ezúttal már annyit sem kellett a pénzügyekkel foglalkoznia, mint korábban. Kern terhelte ilyen irányú felelősség. Nehezebb volt azonban a szellemi egység megteremtése s a kivitelezés gyorsasága terén, hiszen nemcsak az ő döntésén múltak a dolgok. Alkalmazkodnia kellett egy bizottság véleményéhez. A kiegyezés után a Népszínházat vezető bizottmány nagyjában azonos volt a régi, városi színházi bizottsággal, illetőleg az Áldásy-féle Népszínházat Segélyező Bizottmánnyal. Gyakorlatilag tehát nem szakemberek ültek itt, hanem a színházi adminisztrációhoz valamit konyító polgárok. Nem lehetett elvárni tőlük, hogy Molnárnak olyan tanácsokat adjanak, amelyek a múlt hibáit kiküszöbölik ; pusztán az anyagi túlköltekezés ellen védhették meg az intézetet.

46 Molnár már egészen ifjú korában a színigazgatói hivatás mellett döntött. Kétségtelenül ez felelt meg valódi képességének és a színészi volt másodrendű. Nem hiányzott azonban belőle az a jellegzetes színészi hiúság és idegesség sem, ami a színpadon nem zavar, de a vezető munkáját megnehezíti. Ehhez járult még mint hátrány, hiányos műveltsége. A hiúság akadályozta abban, hogy mások esetleges jó tanácsát meghallgassa, vagy éppen, hogy fejet hajtson olyan valami előtt, amivel nem ért teljesen egyet. Nyugtalan szelleme állandóan változatosságra tört, mielőtt még meggyőződött volna arról, hogy jó lesz-e az. Hiányos ismeretei pedig bizonyos ízlésbeli eltorzulásra vezettek. A Népszínház első, 1861—64-i évkörében Molnár Györgynek olyan objektív nehézségekkel kellett megküzdenie, amiket a legnagyobb heroizmus sem győzhetett le. Ilyen volt a felettes hatóságok rosszindulatú semlegessége, az anyagi terhek, amiket a krajcár nélkül induló vállalkozás sohasem küszöbölhetett ki teljesen, a két konkurrens színház államsegélye . . . 1867 után, az indulás percében, minden sokkal jobb volt. Nemcsak hogy ellenséges érzület nem nyilatkozott meg sehol, hanem jóindulatú támogatás várta Molnárékat minisztériumban, fővárosnál, mindenütt. A színházépület ingyen volt, városi segély, meglevő és megőrzött díszletek, nyári színház : mindez készen várt a nyitás napjára. A német színház, legfőbb ellenlábasa, megfosztva minden segélytől, csak mint magánvállalat állhatott fenn, éppúgy nélkülözve minden hivatalos együttérzést, mint a Népszínház 1861—64-ben. Molnár szárnyalásának, némi pénzügyi megkötöttségen kívül, semmi akadálya sem volt. A népszínházi bizottmány elnöke Balásy Antal volt, tagjai Ribáry József, Légrády, Országh, Mandl, Latinovits, jegyzője Tomassek Béla ügyvéd, pénztári ellenőre Popovits László, mint művészi tanácsadó, időnként Éjszaki Károly is hozzászólt a problémákhoz, és természetesen részt vett a bizottságban Molnár maga is. A bizottmány elég sűrűn ülésezett — elvben hetenként —, de legfőbb gondja mindenkor az anyagi ellátottság volt. Nagy diadal, amikor Eötvös Józseffel tudnak egy 294