Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)
Mályuszné Császár Edit: A Budai Népszínház és közönsége = Le Théatre populaire de Buda et son public 261-314
sem volt olyan veszélyes, mint 1861-ben ; Molnár azóta sokat „tanult". Nem mint forradalmár volt útjában most a hatóságoknak, hanem — ami a fővárosi színházakra nézve mindig veszélyesebb volt •— anyagilag volt terhére. A Nemzeti Színház nagy államsegélyt kapott, felvirágoztatása tehát fontos volt. A Német Színházat a kormánytól nyíltan németnek hirdetett Pest-Budán nem hagyhatták megbukni, így szokássá vált, hogy évente néhány ezer forint segélyt kap az uralkodótól. A Budai Népszínház megélni nem tudott, de arra mégis alkalmas volt, hogy a két szubvencionált színház közönségét elvonja. Amikor tehát maguk Molnár színészei kértek csődöt igazgatójuk ellen, Pálffy helytartó nem sietett a Budai Népszínházat megmenteni. Worafka rendőrfőnök 1863ban Molnár szokásos évi engedély-meghosszabbítását javasolta, mert személye ellen nem volt kifogása ; semmi olyan körülmény nem fordult elő, ami indokolná, hogy valami sérelem érje. 1864 júliusában azonban társulatának legjelentékenyebb tagjai emeltek ellene panaszt. Worafka természetesen nem kelt védelmére, hanem kifejtette véleményét, hogy a Budai Népszínház a Nemzeti és a Német Színház üzletmenetén egyaránt érezteti hatását. 85 1864 júliusában Molnár ellen kimondták a csődöt. A színház még működött néhány hónapig, hogy azok a tagok, akik nem tudtak azonnal elhelyezkedni, módot nyerjenek a tárgyalásokra, mivel azonban az őszi szerződtetések Szt. Mihálykor szoktak kezdődni, október 31-én túl a többfejű igazgatás alatt álló együttes nem működhetett. Nov. 1-én a Budai Népszínház bezárt. Csekély vigaszára szolgálhatott a magyaroknak, hogy 1865 májusában a Német Színház pontosan ugyanilyen körülmények között futott zátonyra : „ . . . a színházi személyzet által küldöttségileg azon kijelentés tétetett, hogy miután ők szerződés szerű illetményeiket már hetek, sőt némelyek már hónapok óta nélkülözni kénytelenek, és ez által oly nyomasztó Ínséges helyzetbe jutottak, hogy most, midőn hitelük már egészen kimerült, közülök sokan különösen pedig az alsóbb személyzet éhséggel is küzd ..." Mintha csak a Légmán ügyvéd által megfogalmazott népszínházi panasziratot olvasnánk ! Csakhogy míg a magyaroknál Szilágyi, Dózsa és Együd vezették a fejétől megfosztott intézetet, a Röhringét Alsdorf, Winter (Molnár hajdani vetélytársai !), Kalb és Sailer vették át. 36 Molnár a helytartótanácsot ostromló kérvényeiben éveken át arra hivatkozott, hogy a budai magyarok számára színházra van szükség. Az 1864-, illetőleg 1865-i bukások arra mutattak, hogy Budának egyáltalán nincsenek színház-igényei. A Népszínház és a budai aréna közönsége általában pesti emberekből telt ki. Hogyan állt a valóságban színház és közönség viszonya? Buda és Pest — Jókai már hosszabb ideje mint „imádott hazánk gyönyörű fővárosát" aposztrofálta — csak 1873-ban egyesült. A két város közötti különbség azonban még ekkor is észrevehető volt, s amint visszafelé haladunk az időben, ez a különbség még élesebb. Molnár 287
