Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Mályuszné Császár Edit: A Budai Népszínház és közönsége = Le Théatre populaire de Buda et son public 261-314

megadtuk. Molnár tudta, hogy művészete csak nagyvárosban találhat megértésre és minden eszközt megragadott arra, hogy fővárosi pozícióját megtarthassa. Próbálkozása nem sikerült, mert a német színházügy mindig pénzkérdés volt, Molnárnak pedig sem kaucióra, sem bérre nem futotta. A színházat Winter, majd az ő bukása után Röhring,. egy osztrák vállalkozó vette át. A helytartótanács és Buda városa azonban 1862 nyarán, ugyanezen év októberében, majd 1864 februárjában tárgyalta Molnár kérvényeinek ügyét.

33 Ha a Molnár-féle kérvények keltét nézzük, megállapíthatjuk,, hogy akkor vállalkozott ilyen kétes érdemű lépésekre, amikor anyagi helyzete nagyon megrendült. 1862-ben, amikor a német színházakra végül is Winter tette rá a kezét, Apraxin grófnő jött a Népszínház segítségére. 1864 elején azonban ismét válságos volt a helyzet. Az Ördög pilulái nagyon sokat jövedelmezett, de sokba is került. Hozzájárult a költségekhez, hogy Molnár restellte 25'—50-szer adatni egymás után — hazafiság a nemzetiségnek ! —, ha pedig megszakították az előadásokat, mindig újra meg újra át kellett építeni a színpadot. Az adósságok kamatait pedig akkor is fizetni kellett, amikor valami gyenge dráma 20—30 forintos kassza-bevételt hozott. Belső meghasonlás is kezdett jelentkezni. Molnár mindig meglehetősen távol tartotta magát a színészeitől.. Ezek azonban lelkesedtek érte, hiszen ő hozta fel őket Budára, az ígéret, földjére. Amikor 1862 nyarán filléreket osztogatott közttik naponta,, mint kosztpénzt, s volt, akinek nem telt lakásra és a színházban lakott : ez kaland volt, amit jószívvel elviseltek. Hanem a türelem lassan fogyni kezdett. Idő múltával egyrészt azt figyelték meg, hogy Molnár jól él„ sőt arisztokratákkal kerül kapcsolatba, másrészt látták a látványos színművek tömött házait és a fizetésük mégsem folyt rendesen ; összesúgtak. Nem botránkoztak ők meg Molnáron és a grófnőn, ó dehogy! Ha Molnár elhagyja a feleségét egy táncosnő vagy kóristalány kedvéért,. ezt nagyon érthető dolognak tartották volna, s gyöngéjéért csak még jobban megszeretik. így azonban valami kelletlen íz keveredett a színház levegőjébe. A grófnővel beszélni nem tudtak, nem is igen mertek. Az egész ügy idegen volt tőlük, szokatlan. Más színésznek is volt már intim kapcsolata arisztokrata nővel, de az titokban folyt le, csak suttogtak róla. A párizsi út sem segítette elő az állapotok javulását. Molnár több mint két hónapra elhagyta a színházat, amelynek ő volt a lelke, s az mégis fennállt. Egyeseknek eszükbe jutott, hogy hiszen ők is tudnának Budán színházat vezetni ! Aki nagyon elégedetlen volt az anyagi helyzettel, elszerződött a Nemzetihez, második, harmadik garnitúrabélinek. A tanulni vágyók vidékre pályáztak, ahol értékesíthetik mindazt, amit itt tanultak, s éhezniük sem kell. Egy kis réteg hú maradt: Molnárhoz. Néhányan pedig fellázadtak.

34 Ez a lázadás lett a Budai Népszínház veszte. A helytartótanács nem kedvelte a színházat, mert voltaképpen érvényes engedély nélkül működött. Rebellis magatartása már koránt286