Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Mályuszné Császár Edit: A Budai Népszínház és közönsége = Le Théatre populaire de Buda et son public 261-314

Molnár egy kicsit szégyelte magát. Ő nem szerette az operettet, s titkon az volt a meggyőződése, hogy a hazafiság nem elsősorban Offenbachhal tartozik a nemzetiségnek. De arról is meg volt győződve, hogy a budai magyar színház : misszió, s ha ehhez a misszióhoz pénz kell, hát ott veszi, ahol tudja. Betanította tehát a ,,Dunanan apó" című nagy Offenbach-operettet, Ez volt a magyar színháztörténetben az első eset, hogy egy színdarabot sorozatban lehetett adni. Bemutató akadt ugyan a télen, még más is, de végeredményében nyárig ebből élt a színház. Molnár igazgatósága alatt összesen százszor adták. Ilyen még nem volt Magyarországon.

26 Színháza 1862—63-ra, úgy látszott, biztosítva van. A rendezés kisebb gondjait Takácsra bízva, Molnár, mint magánember is felcsapott romantikusnak. Apraxin grófnő a francia nyelven kívül tudott ugyan németül is, de magyarul csak annyit, hogy munkái átültetésére utasításokat adhasson fiatal író ismerőseinek. Most elhatározta, hogy színpadra lép, nem kis megdöbbenést okozva tervével elvált férjének és az egész főrangú társaságnak, de még Molnár társulata kebelében is. Molnár — úgy látszott — jól megfizeti a színház megmentésének árát. Az első hírekre először is Worafka hívatta magához, aki már ukázt kapott Bécsből : a grófnő ne lépjen fel, de ha fellép, semmi esetre sem teheti a saját nevén ! Molnár volt arra hivatva, hogy a grófnőnek elmagyarázza : legalábbis kínos lenne, ha a Batthyány nevet nem mint szerepet, hanem mint szereplőt olvasná a magyar közönség. Rábeszélése sikerrel járt, Júliája a Budai nevet használta színpadi név gyanánt, s csak az Apraxint fűzte hozzá, hogy az inkognito mégse legyen teljes. A cár távoli alattvalói keveset törődtek budai rokonuk viselt dolgaival. Ennél nehezebb feladat lehetett betanítani szerepeket valakinek, aki nem tud magyarul. Honfitársaink akkor nagyon kényesek voltak a színpadi beszédre. Magyarországon nyelvjárások alig vannak, az ország kicsiny, a színészek száma csekély, aki van, az meglehetősen egységes irodalmi nyelven beszél. A jó közönség még Bulyovszkyné magyar kiejtésén is fintorgatta az orrát néhány évvel külföldre távozása után, holott Bulyovszkyné szép volt és színésznő volt. Budai Júlia mellett csak kalandos lénye szólt. Hanem azért betanult egy vígjátékot, meg Melindát Molnár Bánkja mellé, Annát a „Szigetvári vértanuk"ban, s a „II. Rákóczy Ferenc" Zrínyi Ilonáját. A nézők jobban szórakoztak volna a Dunanan-ban, a grófnőnek viszont szép ruhái és csodás ékszerei voltak, amikért érdemes volt megnézni. Természetes, hogy alapjában véve a Budai Júlia-epizód nem sokat használt a Népszínház hírnevének. Nemcsak szegény Molnárné vált meg a társulattól és ment önkéntes száműzetésbe vidékre, hanem Molnár is jobbnak látta vidéki körútra indulni. A Dunanan apó jól fizetett, Takács, Dózsa, Simonyi, Együd elkormányozták a színházat, s Molnár 282