Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Mályuszné Császár Edit: A Budai Népszínház és közönsége = Le Théatre populaire de Buda et son public 261-314

előtt zátonyra futott — nem az ő hibájából. Elhagyta a Budai Népszínházat és Debrecenbe vonult vissza. Kassai tudomása szerint ott is halt meg. A hetvenes években még játszott, de már anyaszerepeket. Szépné Mátray Laura sok színpadi taps után egy előkelő házasság révébe evezett, Harmath Emma pedig, 1861-ben még szubrett, akinek mindig a hangja ellen volt kifogás, Bényei felesége lett és szintén nem hagyott maradandó emléket maga után. Táncos szerepekre tartogatta Molnár a Szöllősy nővéreket, Rózsát és Piroskát, s az akkor még egészen ifjú Libera Gizellát. A két Szöllősy lány közül Rózsa hamarosan átkerült a Nemzetibe, a gyakran betegeskedő Prielle Kornélia standingjének. Piroska férjhez ment s még évekig találkozunk vele, asszonynevén, Debrecen—Nagyvárad környékén, majd újra Budán. Molnár keze alatt a vidám leánykák, amolyan Szigligeti-féle naivak szerepkörét is betöltötték. A kis Libera főleg operettekben lépett fel, ő adta kölcsön nevét a karikírozott táncosnőnek a Borsszem Jankó számára ; mint Ugrondi Libella vonult be az irodalomba.

17 Molnárnak zenekarra is volt szüksége, mert a népszínművek — kezdetben még csak effélékről volt szó — nem lehettek el zenekíséret nélkül. Karmestere, Sziklavölgyi, szépen hangzó magyar nevet vett fel, hanem azért éppen úgy, mint utódai, Lustig-Víg és Jacoby Jakab vagy Langfort Emmanuel első hegedűs és Laszdorfer Sándor fuvolás, ő sem volt magyar.

18 A Budai Népszínház 1861. szeptember 14-én nyitotta meg kapuját. Az alkotmánynak, országgyűlésnek, nagy reményeknek akkorra már vége volt, Mailáth helyét a helytartótanács élén Pálffy Móric tábornok vette át. Pálffy nem nézte jó szemmel a színház működését, de bölcsen meg volt győződve róla, hogy előadásai kevesebb port fognak felverni, mint bezáratása verne, s így semmit sem tett ellene. A színházakra vonatkozó ügymenetet azonban legfelsőbb fokon saját döntése alá vonta. Az igazgatókat szigorúan kötelezte a műsor időnkénti felterjesztésére, és figyeltette, hogy a színészek politikai színezettel ne rögtönözzenek. A színház fennállásának első másfél évében a rögtönzés terén bizony nem egy kifogásolnivaló akadt, s Worafka több ízben a színház bezáratásával fenyegetődzött. A ,,notabenék", mint színházi nyelven mondták, kivált vidéken elterjedtek voltak, s adott esetben a rendszer elleni megjegyzésekké élesedtek. Az első hónapok műsora azonban nem kellett hogy izgalomba ejtse Worafka rendőrigazgatót vagy Pálffyt. A Bánk-bán-t ugyan nem a fővárosban elfogadott, hanem a vidéken használt, tehát szelídebb törlésekkel adták, de a Herman gróf (A. Dumas père-Csepregi L-), a Hagyjatok olvasni (Töpfer—Nagy I.), a Don Caesar de Bazan (DumanoirD'Ennery—DiósiM.), vagy éppen a Kronsteini harcjáték (Holbein— Komlóssy) már a Nemzeti Színházban agyonjátszott, halálra únt és régen félretett darabok voltak. Ezekbe részint fiatal diákok jártak, hogy a 18* 275