Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Mályuszné Császár Edit: A Budai Népszínház és közönsége = Le Théatre populaire de Buda et son public 261-314

rendelkező átlagszínészek ellen. Küzdelmük eredménye a hatvanas évek közepére a színészi rend hatalmas felemelkedése lett. A helyes színpadi beszéd fogalmát, a külföldi tanulmányutak szükségességét, a becsületes családi életet a színpad minden izgalma ellenére — hogy egyebet ne is említsünk — Egressy Gábor és a Feleki-pár tette követendő példává, mondhatnánk : divattá. Az is való, hogy Szerdahelyi szava sokat nyomott a latban. De ez a szó olyan ember szájából hangzott el, aki hazájának egyik legműveltebb, legszorgalmasabb dolgozó polgára volt. Voltak természetesen többé-kevésbé helytálló vádak is ; ilyen volt a gyönge rendezés kérdése, amit már említettünk, ilyen az a tény, hogy néha — nagyon ritkán — érdemes tag ellen fordult a klikk haragja, s az azután — bárki lett légyen is — az elsőrendű nyugdíjon kívül (ami akkor szép összeg volt, évi 840 Ft) jobb jövőre nem számíthatott. Mindent összevéve azonban, a Nemzeti Színház művészeinek nagy tekintélye volt, s végső értékelésükként egy német kortárs szavait idézzük, olyanét, aki ismerte, de nem szerette őket : a Nemzeti Színház színészei egytől-egyig magyar születésűek. Minden elismerést megérdemelnek. Van bennük hivatástudat, valamennyien lelkes hazafiak és állandóan törekszenek magasabb kiképzésre.

15 Biztos anyagi helyzetük, művészi öntudatuk magától értetődővé teszi, hogy a „nemzeti színészek" sohasem nézték vetélytársaknak a népszínháziakat. Ellenkezőleg : az ország első színházának kapui évről évre megnyíltak, hogy a Népszínház egy-egy tagját befogadják. Természetesen 1861 őszén, az indulás hónapjaiban nem lehetett még tudni, Molnár társulatának tagjai közül ki hordozza tarsolyában a Nemzeti színházi tagság marsallbotját, annál kevésbé, mert szervezet, szellem, sőt, hogy Molnár kedvenc szavát használjuk : eszmények is mások voltak itt, mint ott. A Kerepesi úti sociétaire-ek arisztokratikus köztársasága helyett Budán egy igazgató vezetése alatt állott a társulat. Neki köszönhették, hogy a fővárosba kerültek, ő rendezett, irányított és állította össze a műsort. Gondjait és nehézségeit nemigen tárta színészei elé, mert a színháznál a szubordinációt többre becsülte a koordinációnál. Tudta is ezt Kakas Márton, meg is zengte hosszú énekben. Tréfásan jellemző néhány sora hadd álljon itt : Én vagyok Magyarországon Én vagyok Európában, Én vagyok a kerek földön A legszánalomraméltóbb „Függő, felelős miniszter;" Vagyok legeslegelébb a Saját belügyminiszterem ; Tőlem kérdik, mi hol álljon? Ki mit húzzon a lábára? Vagyok külügyminiszter is : Mindenféle külhatalom, Tágabb és szűkebb casinó. Mi lesz holnap, holnapután? Ki lesz király, herceg, lovag, Pásztor, kertész, inas, koldus ? Mind nekem kell kinevezni! És minden kinevezésem Csupán csak provisorium : Egy esténél tovább nem tart. 272