Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Mályuszné Császár Edit: A Budai Népszínház és közönsége = Le Théatre populaire de Buda et son public 261-314

kerítette még a legjobb együtteseket is. Kevés színház volt a kor követelményeinek megfelelő technikai felszereléssel ellátva, hiszen a magát szintén Nemzeti Színháznak nevező, nagy múltú kolozsvári intézet még 1821-ben épült, s a többi sem állt sokkal különbül. Az első nagy, modern vidéki színház, a debreceni, Molnár 1861-i fővárosi kísérlete idejében még csak terv volt. így egy rendezői ambícióval felruházott igazgató vagy rendező — gépek hiányában — sok fejtörés árán tudott csak megfelelő hatást elérni, és kénytelen volt a világítási és hanghatásokat túlzásba vinni. Molnár György, e vidéken nagyra nőtt szcenikai zseni, egész életében tréfálkozás tárgya volt görögtüzben úszó színpadképei és állandó tarackpuffogtatása miatt.

4 A műsor elevenné varázsolása sem volt könnyű feladat. Jóllehet vidéken el-elnézték olyan hazafias darab előadását is, ami a fővárosban szigorúan tilos volt, viszont a színház látogatói annál nehezebben szoktak új stílushoz. A közönség hangadó része a köznemesség soraiból került ki, s ez a negyvenes évekből visszamaradt, mondanivalóiban és játékstílusában egyaránt dohos „vitézi" vagy érzelmes színműveken csüggött. Nemcsak a francia romantika idestova szintén avittá vált kellékei, hanem Raupach* és Ziegler is sűrűn feljártak kísérteni e színpadokra. A vidéki újságírók — osztályhelyzetüket illetően túlnyomórészt szintén a birtokos nemesség sarjai — ugyancsak nem igényeltek többet, s a Kaméliás hölgy bevonulása Kolozsvár vagy Debrecen színpadára voltaképpen nem az új iránynak, hanem egy-egy — más darabban megszeretett — színésznek személyes diadala volt. Ha akadtak is nevesebb írók vidéken, mint Győrben pl. Kovács Pál, ezeknek a szava nem hallatszott messzire és nem tett híressé sem társulatot, sem egyes művészeket. A vidéki német társulatokkal szemben a magyar közvélemény és magyar nyelvű újságírás a passzív rezisztencia álláspontjára helyezkedett. A német polgárság látogatta, a német nyelvű hírlapirodalom regisztrálta működésüket és teljesítményeiket, de a közvéleményt a magyar írók irányították, számukra pedig, elvi alapon, Josef Wagner vagy Rettichné semmit sem jelentett. Az irodalmi és társadalmi tudat alatt élt csak a német színház, s néhány éven múlt csupán, hogy ez a léte is megszűnjék.

5 Molnár mint igazgató anyagiakban, kellékekben nem bővelkedett. Az az állandóan hangoztatott törekvése azonban, hogy Budára készül, nem egy becsvágyó fiatal színészt nyert meg társulata számára. Egyébként jóindulatúan iparkodott kiismerni a színészi képességet másokban, jól is bánt az embereivel, ami szintén nagy vonzóerő lehetett ebben a korban, amikor a durvaságtól a legmélyebb lekicsinylés hangjáig minden szokott és alkalmazott volt színházi körökben. Bizonyos hierarchiához ragaszkodott, Kassai Vidortól tudjuk, hogy tagjait nem tegezte, * Raupach, Krnst Benjamin Salomo (1784—1852) a maga korában hatásos színpadi átlagdrámák szerzője. Kotzebuehoz hasonlóan, ő is hosszabb ideig élt Oroszországban. Élete második felét Berlinben töltötte. 265