Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Kubinyi András: Csepel népessége a XVIII. században és a XIX. század első felében = Die Bevölkerung von Csepel im 18. und die ersten Hälfte des 19. Jahrhunderts 229-259

kezett szőlőbirtokkal. Bzek közül 36 zsellér, 17 fél- és 6 egésztelkes jobbágy. A szőlőbirtokosok legnagyobb része zsellér (61%), azonban a jobbágy szőlőbirtokosoknak nagyobb parcellái vannak, mint a zselléreknek. A hat egésztelkes átlag 3,58, a tizenhét féltelkes 2,7, míg a harminchat zsellér csak 1,7 kapás szőlővel rendelkezik. így a zsellérek birtokában levő szőlőterület csak 48,4%, noha a birtokosok között ők vannak többségben. A 10,2%-nyi egésztelkes szőlőbirtokos réteg pl. a szőlőterület 16,4%-ának birtokában van (1. ezekre all. táblát). Valószínű, hogy a szomszéd faluk területére eső szőlőknél hasonló volt az arány. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a falu lakosságának egyik legfőbb megélhetési forrása volt a szőlőmüvelés. Úgy látszik, hogy a házas zsellérek nagy része szőlőtermelő volt. Persze nem valószínű, hogy kicsiny parcelláik teljes megélhetést tudtak volna nekik nyújtani. Bár egyesek közülük, mint az a Ruisz Simon, akinek a legnagyobb parcellája (9 kapás) volt, nyilván megéltek szőlőjükből, de a zömének egy-másfél kapás szőlők mellett más munkára is volt szüksége. A szőlőtulajdon mellett a szőlők másképpen is kereseti lehetőséget jelentettek a falu népe számára.Promontoron a nagykiterjedésű szőlők megművelésére napszámos kellett, és ebben a munkában a helybeli zsellérek mellett a csepeliek is részt vettek.

61 Az állattenyésztés nem tartott lépést a lakosság növekedésével. Míg az előző században — mint láttuk — 1730-hoz viszonyítva a legfontosabb haszonállatok száma a lakosság számánál jóval nagyobb mértékben emelkedik, ez ebben a korszakban megváltozik. Míg 1771-ben az állatok szaporodásának 1730-hoz viszonyított százaléka 330% volt, addig 1828-ig csak 376%-ra nőtt, ezzel szemben a családfők száma az 1771-es 190,5%-ról 585,7%-ra emelkedett. Különösen a tejelő tehenek számánál látszik ez meg. 1771-ben még 39, de 1828-ban csak 25 van a faluban. Kevés a disznók száma is. Csak jobbágyok tartanak disznót, hat van az egésztelkesek és tizenegy a féltelkesek birtokában. Akár az előző összeírásokban, most sem találunk juhot a csepeliek birtokában. A tehenek számának csökkenése és a juhok hiánya különösen azért érdekes, mert Csepel talaja — korabeli leírások szerint — a marha- és juhtartásnak kedvező,

62 és a század második felében a lakosság egyik fő jövedelmi forrása az üsző- és tehénnevelés lett.

63 Birkatenyésztést —mint láttuk — az uradalom is nagyban űzött Csepel földjén. Úgy látszik, épp a legelőnek az uradalom által való használata és a réteknek a gyakori áradások általi tönkretétele

64 akadályozta meg az állattenyésztés nagyobb arányú kifejlődését.

65 A meglevő állatállomány szinte kizárólag az igaerő-szükséglet kielégítését szolgálta. Egy egésztelkes jobbágy két pár ökör és egy pár lóval, míg egy féltelkes egy-egy pár lóval és ökörrel rendelkezett. Az iparosok száma 1828-ban erősen megnőtt 1771-hez képest. Akkor csak egy varga élt a faluban — zsellérsorban, azonkívül még három hajóst is találunk. 1828-ban már kilenc iparost említ az összeírás. Ez az összes adózók számának 3%-a, míg az összes háztartásoknak 16 Tanulmányok Budapest múltjából 241