Tanulmányok Budapest Múltjából 12. (1957)

Berlász Jenő: A Ganz-gyár első félszázada, 1845-1895 = Die ersten fünfzig Jahre der Ganz-Werke, 1845-1895 349-458

parlag"-on friss élet sarjadt. Mindenekelőtt a szánalmas elmaradottságban tengődő hitelügy, a pénzpiac indult növekedésnek. A politikai konszolidáció nyomán — a nagyszerű profitszerzési lehetőségeket felismerve — utat keresett és talált Magyarországra mind az osztrák, mind a távolabbi nyugati tőke. Pesten nagy lendületet vett, valóságos lázzá fajult a bankok és takarékpénztárak alapítása. 1872-ig a hazai hitelintézetek tőkeereje megnégyszereződött. A külföldi tőkebehozatallal egyszeriben megszűnt a magyar gyáripar lenyűgözöttsége is. Nagyiparunk, amely idáig csaknem kizárólag egyéni tőkefelhalmozásra támaszkodhatott, most hirtelen nagy lehetőségeket talált a fellendülő társas tőkekoncentrációban. A részvénytársaság uralkodó forma lett a gyáripari vállalkozásban is. Az eddigi egyéni vállalatok — a termelés méreteinek kibővítése végett — egyre-másra részvényes alapra helyezkedtek, az új alapítások pedig eleve részvénytársaságok formájában történtek. Néhány év alatt (1873-ig) nem kevesebb, mint 170 ipari részvénytársaság alakult az országban. Még nagyobb mértékben éreztette hatását a részvényügy kibontakozására a vasútépítkezés. Az osztrák gyáripar magyarországi piaci érdekei és a magyar földbirtok tőkés fellendülésének szüksége, az elhelyezkedést kereső tőke profitéhségével kapcsolatban, állandó hatóereje lett a vasútépítkezéseknek. A kiegyezés évében meglevő 2283 km hosszúságú vasúthálózatnak kiépítése húsz év eredménye volt ; a kiegyezést követő hat évben 4091 km új vasútvonal épült. A magyar gazdasági életbe történt erőteljes külföldi és hazai tőkebehatolások gyáriparunk különböző területein különbözőképp hatottak. Minden iparcsoportra kiterjedő országos fejlődésről a kiegyezés sajátos rendszerében -— amely részben fenntartotta Magyarország gyarmati függését Ausztriával szemben — nem lehetett szó. Az osztrák ipari érdekek 1867 után is alapvetően meghatározták a magyar iparosodás irányát, viszonylagos fejlődési lehetőségeket engedve a malomiparnak és a vases fémgyártásnak, de korlátozva a gépgyártást, és lenyomva a könnyűiparágakat, különösen a textilipart. Hazai gépgyártásunk 1867 előtti általános elmaradottságát egyrészt a földbirtok lassú kapitalizálódása, másrészt a vasútépítés és a gépi nagyipar kibontakozásának mesterséges lefojtottsága okozta. A kiegyezés nyomán megindult ipari és mezőgazdasági forradalom nagyszerű konjuktúrális lehetőségeket kínált a magyar gépgyártásnak is, amely idáig — kivéve a Ganz-gyárat, az Óbudai hajógyárat és a Resicai gépgyárat — nem tudott a kisárutermelő gépműhelyek színvonaláról felemelkedni. Elsősorban a közlekedés fejlődése és főleg a lázas ütemű vasútépítkezések gyakoroltak ebben az irányban erős ösztönzéseket, természetesen nem az osztrák, hanem a hazai tőkés polgárságra. A tőke nem is vonakodott az alapításoktól. Rövid idő alatt (1869-ig) egész sor gépgyári részvénytársaság alakult Budapesten. Űj alakulás volt a Pest-Fiumei Hajógyár Rt., a Magyar—Belga Gép- és Hajóépítési Rt., a Kocsigyártási és Közúti Vaspálya-Építkezési Rt., aMagyar378