Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Soós Gyula, A budapesti Petőfi-szobor felállításának körülményei

A szobor készülését az is akadályozta, hogy Izsónak nem volt alkalmas műterme, hol nyugodtan dolgozhatott volna. Vázlatait és a már említett nagy mintát ócska, viharvert csűrben mintázta. 1874-ben kedvezőbb anyagi körülmények közé jutva, elkezdett építeni egy szerény, de elég nagy műtermet a Rózsa-utcai telkén.

36 Mire a műterem 1875 tavaszán elkészült, Izsó erősnek látszó szervezetét az alattomos betegség, a tüdővész annyira aláásta, hogy az új műteremben már nem alkothatott semmit. Ez évben, május 28-án elhunyt. A bizottságnak nagy gondot okozott, hogy kire bízza a szobor befejezését. A legalkalmasabbnak Huszár Adolf fiatal szobrászt találták, aki Izsó műtermében egy ideig mint segéd dolgozott. Mikor megbízták a szobor befejezésével, a bizottság hangsúlyozta, hogy az Izsó tervében megmutatkozó pátoszt mérsékelje.

37 Később a szoborbizottság összetételében változás történt, s a szobrot Izsó első terve szerint kívánták elkészíttetni. Hosszas vita után megállapodtak, hogy a szobor további munkálatai alapjául azt a mintát fogadják el, mely a szűkebb bizottság jelentése szerint Izsó Miklós legsikerültebb terve: Petőfit magasra emelt jobbkarral ábrázolja.

38 Huszár Adolf csak nagy rábeszélésre vállalta, hogy Izsó néhány centiméteres terve után készíti el a szobrot. Izsó elgondolása nagyon szimpatikus és egyben roppant jellemző is Petőfire, de a kis vázlatban — ami ekkora méretben már eleve lehetetlen — nem voltak megoldva a szobor plasztikai problémái, csupán a nehéz feladat volt kijelölve. Izsó, akitől a terv származik, valószínűleg szebb és életerősebb Petőfi-szobrot mintázott volna, bár az sem kizárt, hog}^ mint nagyméretű emlékszobor a plasztikai egység és a térbehelyezés szempontjából nem nyújtott volna annyira kiegyensúlyozott képet mint Huszár Adolf mintája. Izsó elgondolásai között több igen kiváló akad, de nyugtalan vérmérsékletű volt és hiányzott a nagyméretű szobrok mintázásában az a magabiztos járatossága, mint amilyennel Huszár Adolf rendelkezett, aki tanulóéveiben a bécsi Akadémia egyik mintanövendéke volt. Huszár a kompozíciós elképzelésben jóformán semmit sem változtatott Izsó eredeti tervén. A feladatot a legjobb lelkiismerettel oldotta meg. Arról azonban sem ő, sem mások nem tehetnek, hogy Izsó kisvázlatában megmutatkozó lendületes kifejezést csak csökkentve tudta megtartani. A szobrot a bécsi Turbain-féle ércöntődében öntötték bronzba. Az eredeti gipszminta a debreceni Református Kollégium lépcsőházába került, ahol ma is látható. A szobor felavatási ünnepélyét 1882. október 15-én tartották, Tendőrkordon és Petőfi szellemi örökségét hamisan beállító szónoklatok között. Erre most nem térünk ki. Az események részletekbe menő ismertetése majdnem minden egykorú napilapban magtalálható. A szoboravatási ünnepélyek kritikai összefoglalását a Magyar Művészettörténeti Munkaközösség 1953-as Évkönyvében a Huszár Adolf életével és munkásságával foglalkozó tanulmányban már kifejtettük.

39 Petőfi Sándor a budapesti emlékszobra felállítása után országszerte (Kiskőrösön, Kiskunfélegyházán, Segesváron, Pozsonyban, Debre340