Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Gadanecz Béla, Az 1904-es országos vasutassztrájk Budapesten

Kiss János váltóőr a szolgák 1901. évi nagygyűlésén. »A mai fizetés mellett — mondotta — a legtöbb vasutas szolga családja éhezni kénytelen és maga az illető szolga is gyakran egy pár hagymával és egy darab kenyérrel táskájában kénytelen fáradságos hosszú útjára elindulni. . .«

7 A századforduló éveiben teljesen rendezetlen volt a vasutasok szolgálati viszonya és jogi helyzete. Az érvényben levő Szolgálati Rendtartás egyoldalúan csak a vasutasok kötelességéről beszélt, jogairól nem. A sztrájk előtti viszonyokra jellemző, hogy szabadságot csak két koronás okmánybélyeggel ellátott kérvényben lehetett kérni, s ha a szolgálati főnök indokoltnak találta a kérést, akkor is a szabadságkérőnek kellett a helyettes költségeit fizetni. Ezért voltak ezrével olyan vasutasok, akiknek 15—20—25 év alatt egyetlen szabadnapjuk sem volt. Nemcsak a nehéz munka, az embertelenül hosszú munkanap és a gyakori nélkülözés keserítette a vasúti szolgák és kisfizetésű altisztek életét, hanem a vasúti hivatalnokok és a teljhatalmú főnökök basáskodása is. Ez utóbbiak úgy bántak a szolgákkal, mintha azok személyes szolgálatukra volnának kirendelve. »Ajándékokat« és a szolgálati munka után a legkülönbözőbb ház körüli munkák elvégzését követelték tőlük. A vasutasok nagy tömegei teljesen meg voltak fosztva még a legalapvetőbb politikai és szervezkedési jogoktól is. A vasút vezetőinek engedélye nélkül nemcsak politikai pártnak, de még politikai kérdésekkel nem foglalkozó társadalmi egyesületnek sem lehettek tagjai. A vasúti szolgák és alsó kategóriájú altisztek ilyen körülmények között nem érezhették magukat megelégedettnek és*boldognak. A kilencvenes években a mindennapi élet gondjain keresztül jutottak el arra a felismerésre, hogy puszta fennmaradásuk, élethez való joguk megvédése érdekében cselekedniök kell. A szocialista munkásmozgalom fellendülésének olyan állomásai, mint a II. Internacionálé párizsi alakuló kongresszusa (1889), május elsejének első megünneplése (1890), a Magyarországi Szociáldemokrata Párt megalakulása (1890) hatással voltak a magyarországi vasutas proletariátusra, segítették öntudatra ébredését, s a szocialista munkásmozgalom felé való vonzódását. A vasúti munkások különböző rétegei nem egyszerre értették meg a szocialista munkásmozgalomhoz való csatlakozás szükségességét. Legkorábban a nagy vasúti műhelyek munkásai ébredtek osztályöntudatra, elsőnek ők bizonyították tettekkel a szociáldemokráciához való vonzódásukat.

8 A vasúti forgalom szakmunkásainál — mozdonyvezetőknél és a szolgáknál — az öntudatosodás lassabban ment végbe, mint a műhelymunkásoknál. A mozdonyvezetőkre és szolgákra nagyobb hatással voltak a kormány és a vasút vezetőinek szigorú rendeletei, amelyek nemcsak a modern munkásmozgalomhoz való csatlakozást tiltották meg, 377