Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Vadász Sándor, A fővárosi vasasok századvégi szakszervezeti mozgalmának történetéhez (1890—1899)

vezetését. A vasesztergályosok 1893. február 5-én gyűlést tartottak,, ahol a szónok beszámolt a szociáldemokrata párt 1893-as kongresszusáról,, amelyet a kisebbség elhagyott. A gyűlésen javaslat hangzott el arra vonatkozólag, hogy a vasesztergályosok »A Munkás« című lapot, tehát az ellenzék orgánumát ismerjék el pártközlönynek. A gyűlés azután úgy határozott, hogy egyelőre mindenki azt a lapot támogassa, amelyiket a magáénak érez. Ez a határozat arra enged következtetni, hogy közvetlenül a pártkongresszus után nem volt egyértelmű a vasesztergályosok állásfoglalása. A későbbi adatok azonban arra utalnak, hogy többségük I

az Engelmann-féle csoport mögött sorakozott fel. Jól megfigyelhető a vasasok állásfoglalása az 1893-as év két jelentős eseménye kapcsán. Az egyik az 1893 nyarán tartott zürichi kongresszus,

24 a másik az ugyanannak az évnek a végére tervezett aradi pártkongresszus. Már 1893 elején találunk olyan cikkeket »A Munkás« című lapban, amelyek felsorolják azokat a szakmákat, amelyek szemben álltak a betegpénztáriakkal. A zürichi kongresszuson azután az ellenzék külön jelentést terjesztett be a magyarországi munkásmozgalom helyzetéről. Ezt a jelentést »A Munkás« teljes terjedelmében leközölte. Ebből az derül ki, hogy a vasmunkások egy része az ellenzék oldalán állt. »Tíz szakszervezet (bádogosok, cipészek, fazekasok, kalaposok, könyvnyomdászok, mechanikusok, reszelő vágók, szíj munkások és bőröndösök, szobrászok, vas- és fémesztergályosok), képezik ez idő szerint egészséges, igazán szociáldemokrata pártnak kristályosodási magvát. . .« Tehát a bádogosok, reszelővágók, vas- és fémesztergályosok az ellenzékhez tartoztak. Az év végén, decemberben több gyűlési tudósítás számolt be a bádogosok, vasesztergályosok gyűléseiről, amelyek az aradi pártkongresszuson való részvételt vitatták meg. (Az aradi pártkongresszusnak kellett volna megteremteni a két frakció közötti megegyezést, de a betegpénztári vezetők meg sem jelentek azon.) Az ellenzékhez tartozó Gion és Papp ismertették az összehívás körülményeit. A bádogos szakegylet elnökének, a már említett Papp Oszkárnak a nevével 1894 januárjában ismét találkozunk, ugyanis a január 27-től megnagyobbított alakban, 4 oldal terjedelemben megjelent ellenzéki lap (A Munkás) címlapján az ő neve szerepel kiadóként. Az elmondottakból levonhatjuk azt a következtetést, hogy nem beszélhetünk a vasasok egységes állásfoglalásáról a munkásmozgalomban dúló harcokkal kapcsolatban. A vas- és fémiparban dolgozó munkások egy része kétségtelenül Engelmannékat támogatta. Valószínű az is, hogy a vasasok politikailag elmaradottabb rétegei (pl. a kovácsok) nem tanúsítottak határozott magatartást ezekben a harcokban. Az uralkodó osztályokat megrémítette a munkástömegek forradalmisága. Ellentámadásba mentek át. Ez két irányú volt. Egyrészt a munkásokra nehezedő politikai, gazdasági nyomás fokozódásában jutott kifejezésre. Gyakorlatilag lehetetlenné vált országos egyesületek alakítása. A munkanélküliek száma is állandóan növekedett. Az 1893-as év januárjában 2000 munkanélküli tartott nyilvános gyűlést, amely a szakszer23* 355