Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)
Szilágyi János, »Barbár« betörések és belső harcok Aquincum terében
felügyelői állítottak oltárkövet. A hússzerzés szempontjából fontos állatállomány a Szépvölgy tájékán legelhetett. Talán a Zala megyei Csapó községben talált éremleletet 97 is ebben az időben áshatták el. A távolságjelző kőoszlopok 98 Brigetio hátterületén, az Aquincum felé vezető úton egyaránt, megint az utak és hidak helyrehozását jegyezték fel, 8—10 évre a legutóbbi újjáépítés után. Ezen megnyilvánulások mögött mi latro-csapatok megélénkülő mozgolódásaira gondolunk inkább, mint határon túlról jövő betörésre. A 242. esztendőben az aquincumi légiónak hadrakelt, jelentős része 99 ismét a kisázsiai fronton harcolt. Ulcisia Castra (a mai Szentendre) helyőrségéből is odairányíthattak egy különítményt, mert a »szakaszok géniuszának« hódoltak egy kőoltárkával, 100 alighanem még az elindulás előtt. Aquincumból azonban a 241—243. évekből mindössze két, pontosan keltezett fogadalmi oltárkövet 101 ismerünk. Viszont az tény, hogy egyáltalán ebben a korszakban kezdődik a feliratos kőemlékek végső ritkulása. Brigetio, Kelet-Pannónia másik legiótáborának hátterületén egyébként a 244—247. években megint szükség volt az utak és hidak újjáépítésére, 8—9 év elteltével a legutóbbi helyreállítás után, amint ezt a mérföldjelző kőoszlopok 102 feliratai igazolják. Talán azt is feltehetjük, hogy a »közbiztonság« Pannónia híres erdőségeinek terében sem lehetett nagyobb, mint a közeli Itáliában. A III. század nehéz évtizedeiben olykor katonai osztagok kiküldésére volt szükség Itáliában is, hogy a fontosabb pontokat biztosítsák. 103 így i. sz. 246-ból maradt fenn egy felirat, amely szerint a ravennai hadiflotta húsz főnyi osztagát egy »evocatus«, vagyis »újra behívott tartalékos« testőrkatona parancsnoksága alatt »ágens at latrunculum«, tehát a »rablók elleni megbízatással« vezényelték ki. Ezeknek a jelenségeknek tekintetbevételével Aquincum és Brigetio hátterében, a szóban forgó időszakban, mi is latro-csapatok rombolásait stb. feltételezzük inkább, mint a határon túlról betörő »barbár« sereg tevékenységét. Különben a zűrzavaros állapot ekkor a mai Szentendréig ért el, ahol ekkortájban az aquincumi légió géniuszának emléktáblát 104 helyeztek el. Ezen 120 civil(?) személy örökítette meg köszönetét, alighanem a légió megmentő szerepéért. A belső zavarok életbénító hatását súlyosbíthatta az a körülmény, hogy ebben a korszakban egyre fenyegetőbbé vált a gót invázió veszélye is. Több esetben egyazon kézbe egyesítették a két Moesia (a mai Szerbia, illetőleg Bulgária) és Pannónia haderejét. 105 Ez nyilvánvalóan azért történt, hogy az egyformán veszélyeztetett, szomszédos tartományok fegyveres erőinek egyesítésével és összhangba hozott irányításával szilárdabb gátat emeljenek ugyanazzal az ellenséggel, a gót nyomással szemben. Claudius Marinus Pacatianus, majd Messius Decius és Marcus Aemilius Aemilianus éppen ezen egyesített főparancsnokság birtokában pályázhatott a birodalom császári hatalmára, a 248., 249., illetőleg a 253. évben. Végül is a gót tenger a Balkánra zúdult. Az ijedelem azonban Pannónia ËK-i részében is magas fokra szökkent. Erre vallanak az ekkortájban elrejtett éremkincsek 106 , pl. a budai Fő utca helyén, 107 2* 19
