Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Mályuszné Császár Edit, Kelemen László színháza

A Buschsal való szakítás után a társulatnak valóban nem maradt egyéb reménye, mint a megyék támogatása. Az állandó magyar színház alapításának gondolata nem is aludt el, Szabolcs megye gyűjtőívet nyitott 400 000 Ft-ig, egy állandó magyar színház alapítására és fenntartására. Az ívre a nemzet legjobbjai jegyezték fel adományaikat ; mint már erről szó esett, a helytartótanács tisztviselői éppen úgy felajánlották hozzájárulásukat, mint a megyék funkcionáriusai vagy a földbirtokosok szabadelvűén gondolkozó része. A gyűjtés azonban abbamaradt, mert a nádornak az a gyanúja támadt — az eléje került aktán, elírásból, 4 000 000 Ft szerepelt — hogy a nagy összeg valami politikai összeesküvést kíván titokban támogatni és betiltotta.

84 Egyedül a megyék alkalmi adakozására hagyatkozva, a Reischl-féle faszínházban, a társulat dolga nem volt irigylésre méltó. Pest megye igyekezett a hónuk alá nyúlni és az aljegyző, a lelkes Szentkirályi vette át — kevesebb hatalommal, pénzzel és életbölcsességgel — Podmaniczky szerepét. Ha azonban minden elhagyta is az együttest, a civódás szelleme hű maradt hozzájuk, s elkövetkezett életük utolsó, de legcsúnyább botránya is : elüldözték maguk közül Kelement. Erről az eseményről, holott talán egyike a legjellemzőbbeknek, hallgat — tán nem tud? — Bayer, de keveset szól I/ugosi is. A hivatalos ügyintézésben ilyen nyoma maradt : »Kelemen László a Nemzeti Magyar Jádzó Társaságnak egyik tagja, ezen n(eme)

s megye szine elejében terjesztvén egy részrül azon érdemeit s fáradságait, mellyeket a szint meg nevezett Magyar jádzó Társaság első fel-álitása alkalmatosságával tett, más részrül pedig szint azon Társaság egyik tagjának Sehy Ferencznek garázdaságait, mellyektül viseltettvén a panaszolkodót jutalom gyanánt nem csak hogy egykor meg pofozta, de azt két húgaival, és jadzó gyermekekkel a Társaságbul ki zárta, azon esedezik, hogy a Társaságba viszsza tétessék, egyszersmind a panaszlott erdeme szerint büntettessék meg.« Pest megye 1795. augusztus 29-i közgyűlése úgy intézkedett, hogy Szentkirályi nézzen utána a dolognak és hozzon megfelelő rendszabályokat ; Kelemen neve azonban többé már nem szerepel a társulatban és Sehy nem kapott »megérdemelt büntetést«.

85 Ha lelkes támogatás nem is övezte az így megfogyatkozott, és Kelemen kiverésével — mondhatnánk — alapeszméjétől megfosztott együttest, még mindig volt játszási lehetősége, s a téli hónapokban használhatta a német színház épületét.

86 Ennyire azonban még sohasem voltak magukra hagyva. Valaki mindig akadt, aki az erkölcsi kötelesség, a nyelv ápolásának szentsége mellett buzdítsa őket, vagy legalább gazdasági ügyeiket rendben tartsa. Kelemen lelkesedése, Protasevitz önző üzletiessége így, vagy úgy, össze tudta tartani a társaságot, nem is szólva a Kármán-képviselte szellemi-anyagi támaszról, vagy a Buschkölcsönözte polgári biztonságérzetről. Most senki sem állt mögöttük, bevételük csekély, a megyei segéfyek elapadóban. Nem tudták tovább elviselni a vezetés hiányát, a nyomort, amelyet főként a rossz gazdálkodás hozott reájuk. Az egyetlen hivatalos szerv, amely még törődött velük, Pest 178