Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Szilágyi János, »Barbár« betörések és belső harcok Aquincum terében

a »pax Romana« (»római béke«) jelszavának fokozottabb hirdetése táplálhatta. Ez arra késztethette a kortársakat is, hogy ne vegyék észre a fenyegető zavarok tényeit és a »barbárok« nyugtalankodásait.

44 Amikor a vezető rétegek közvéleményét Publius Aelius Aristides rhétor panegyricusának szelleme hatotta át, amely egyazon család idillikus egyetértésének látta a birodalom erőltetett rendjét, akkor érthetőbbé válik, hogy az aquincumi legió zömét amfiteátrumának építése éppen Antoninus Pius utolsó évei során vehette igénybe. Az még természetesen kérdéses, vajon ez felbátorította-e a túlparti ellenséget arra, hogy betöréseket kíséreljen meg a legió távolabbi körzetében? Az aquincumi légiónak túlnyomó részét a 162. évben Lucius Verus, Marcus Aurelius császártársa az iráni parthusok ellen

45 magával vitte. A Dunától északra élő népek azonban mindjárt rátámadtak a meggyengített dunai határokra. Az Aquincumban hagyott csekély legiókeret erősítésére Singidunumból (a mai Belgrádból) sietett ide az ottani állandó helyőrség, a IV. Flavia legió zöme, majd a Rajnavidékről is irányítottak ide különítményeket. így pl. a XXII. Primigenia légiótól is találtunk már sírkőemléket

46 Aquincumban. A pannóniai haderők ekkori szorult és védekezésre kényszerített helyzetére jellemző az, hogy csak a »barbár« népek három inváziójára, amelyek a 162., 167. és a 170—171. években mentek végbe, keríthettek sort első ellentámadásaikra, mégpedig a 172— 173. és a 175. években.

47 A 175. évben a jazigokkal és a quadokkal békét kötöttek,

48 de két év múltán ismét fellángolt a harc, újra ezeknek a betörésével. Ez a másfél évtizeden át tartó folytonos háborús veszély, a »barbár« invázióknak ez a sorozatossága nyilvánvalóan számos éremkészlet

49 elrejtésére vezetett. Azok közül a fogadalmi kőoltárkák közül, amelyeket az életveszedelmekből és a hadak hordozta járványokból megmenekült egyének állítottak, máris többet megtaláltunk Aquincumban. Ezeket pl. a 162.,

50 a 164.,

51 a 170.,

52 a 173.

53 és a 175. években emelték. Az egyik kőoltárka, amelyet a 178. évben állítottak a császárapa és fiának »üdvéért«,

54 azt tanúsítja, hogy olykor valóban összefüggés állott fenn a császár látogatása és az ilyen feliratos kőemlékek készítése között. Más adatból is tudjuk ugyanis, hogy Marcus Aurelius és a trónörökös i. sz. 178-ban valóban felkereste Anquincumot. A 182—183. években is folyt harc a jazigok ellen,

55 de ez Aquincum térségétől talán távolabb zajlott le, bár alighanem ez is ösztönzőleg hatott az őrtornyok építésére a közép-dunai határokon. Majd a 193. évben Septimius Severus erős különítményt indított el az aquincumi légióból, hogy ez több éven át közreműködjék az ellencsászárok leverésében az egyéb keleti és afrikai harctereken.

56 Talán nem véletlen az, hogy Aquincumban hivatalos közegek ebben az időben Fortuna iránt nem egyetlen esetben fejezik ki bizalmukat és köszönetüket fogadalom teljesítésével.

57 Az egyik kőemléken

58 a helytartó Minerva victrixben, vagyis a győzelmes hadiművészetben bizakodott, alighanem az ezúttal jelen nem levő túlerő híján. Egyúttal megnyerő hízelgéssel hódol és fordul 15