Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Mályuszné Császár Edit, Kelemen László színháza

s kerek fél év múlva megjön a válasz : Arad megyében nincs jószága a vádlottnak. A helytartótanács úgy véli, hogy Sehynek a fizetéséből kell apródonként levonni a sikkasztott összeget. Újabb haladék után kiderül, hogy a színész havi 28 Ft-ot kap, ebből 8 Ft-ot lehet méltányosan levonni. De a helytartótanács és a megye türelmesek, s decemberben, éppen másfél évvel az első kereset beérkezése után, kezdik csak levonni Sehytől a nyolc forintokat. . . A sikkasztó nemcsak a nemesi megyével szemben volt közösségellenes, amit a nincstelen, a nyomorúságban elgyötört kisember botlásának is tulajdoníthatnánk. Nem, Kemény tipikusan amorális, mindig, minden ellen fellázad, mindent szétzúz és beszennyez maga körül. A fegyelmi szabályokat állandóan kigúnyolja, Kelemen aszkétikus lelkesedése gúnyt és megvetést vált ki belőle, botrányos életet él és rágalmazza pályatársait. Játszani azonban tud. A közönség újból és újból varázsa alá kerül s éveken át megbocsátják neki az előadás néhány órájának élvezete fejében minden viselt dolgát. Arad megyei bűnügye, pesti színészségének botrányai mind hivatalos iratokból derülnek ki. Még egy vétke volt, aljasabb mindegyik előzőnél, erről azonban a kor közvéleménye sohasem nyert tudomást. 1794 augusztusában Sehy-Kemény értesült a Martinovics-összeesküvésről és feljelentette. »Multi et magni etiam viri in eadem societate sunt«, vallotta ő, minden nagyszerűnek és nemesnek született ellensége. Vallomása nem osztott és nem szorzott már a nagy perben. A törvénykezési gépezet, amely oly végzetszerűen megindult, hogy az ország legragyogóbb koponyáit kívánja áldozatul, üzemben volt, s ez a kicsinyes, jelentéktelen ember nem hízeleghetett magának avval, hogy ő az, »aki a mozgalmat elárulta«. Örömmel vállalta azonban a besúgó szerepét, s ezen a vonalon aktaszerű bizonyítékunk van arra, hogy agent provocateur volt. Mai tudásunk evvel, Sehyt illetőleg, lezárul. Hogy az egész magyar játékszín szétzüllesztésére is kapott volna megbízást, erre forrásunk nincs. Sehy-Kemény színházi pályájának kezdetét is homály fedi. Hogy •elsősorban megélhetést keresett, az kétségtelen, s az is, hogy azok közé tartozott, akik, Sztaniszlavszkij szavai szerint, »látszólag az alkotás kedvéért álltak össze, valójában azonban a könnyű dicsőségért, a könnyű sikerért, a könnyű, szertelen életért és ún. »lelkesedésük« színpadi kiélése kedvéért«. Németül valószínűleg nem tudott, s így Kelemen magyar színigazgatónál, talán mint pályatársnál keresett — és, sajnos, talált — támogatást.

29 Hogy milyen nehézségek árán tudtak a magyarok Unwerth német bérlőtől 1790 őszén hat előadásra jogot szerezni, s hogy ez a jog is miként fogyatkozott, Ráday Pál szerencsétlen közbelépése folytán, csak kettőnek a tarthatására, ezt már Endrődy, s utána az összes többi feldolgozások elmondták.

30 Unwerth helye ki van jelölve a magyar művelődéstörténet sötét figuráinak sorában, és méltán. Gyűlölködő, gőgös, durva és erkölcstelen ember volt, de értelmes, s azt a nagy irtózást, amellyel 164