Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Mályuszné Császár Edit, Kelemen László színháza

tessenek, a' Nemesség szabadon nyulászhasson s a. t., hanem abban, hogy a' mi nyelvünk légyen a' maga Hazájában az első«.

21 Gyurkovics, Barics, Werthes tanítványai voltak — az első kettőt a Martinovicsösszeesküvés szele is megérintette, a harmadik a kor egyik jeles esztétája — s Markovicséi, akit szabadelvű tanai miatt természetjogi óráján nyíltan megtámadott egy teológus.

22 Igyekeztek abban »mutatni meg valóságos nemesi eredetüket, hogy emberek lévén, az emberek barátjai« voltak. Nem találtatott közöttük »tsak egyis, a' ki leg alább Három Nyelvekben, és egyéb Tudományokban-is jártas nem volna«. Jól megtanulták, hogy »az emberek szabadakká és jussaikra nézve egyenlőkké születnek, s azok is maradnak«. Szívesen vállalták a szerepet, hogy színészi dicsőségükkel másokat is színpadra csábítsanak, elragadják a német nyelvű pestbudai polgárságot és a legfelsőbb köröket, amint ezt Kazinczy eléjük festette.

23 A feladat megoldása azonban nehezebbnek bizonyult, mint gondolták. Irányítójuk volt már Rádayban, tanítójuk került a német színészek közül, de nem volt színháztermük és nehéz volt összeállítani a műsort. Ha az első hívó szó után azonnal készen áll minden, hogy buzgó törekvésük virágba borulhasson, valószínűleg együttmarad az alapító gárda, az a szellemi elit, amelyről fent szóltunk.

24 A dolgok azonban nem mentek simán. A színházak német bérlőjével, Unwerth gróffal késhegyig menő küzdelem kezdődött, s az »una eademque nobilitas« szabadelvű, de büszke tagjai kezdték terhesnek érezni hivatásukat. Származásuk, képesítésük lehetővé tette számukra, hogy másként szerezzenek maguknak megbecsülést. Az irodalmi segítséget a jövőben sem tagadták meg attól a társulattól, amelynek tagjai voltak valaha, de színpadra a tényleges színházi üzem megindulásakor nem léptek már. Mint Kazinczy : Soós és Szomor, Ungvári és Horváth is elmaradtak lassacskán a nagy ügy mellől, s a háttérből előlép egy szerény férfi, akinek a nagyságával csak a történetíró, Endrődy volt tisztában, de akiben megvolt az a rettenthetetlenség, amit Sztaniszlavszkij minden alkotó munka lényegének nevezett: a társulat névadója, Kelemen Ivászló.

25 Ő küzdött az érvényesülésért, ő teremtette meg az együttest, annak zöme az ő legközelebbi ismeretségi köréből került ki. A pesti római katolikus magyar kántor fia volt. Apja 1770-ben szerzett Pesten polgárjogot és 1786-ban egy házépítési ügye került a magisztrátus elé, amiből kiderül, hogy törekvő szellem volt ugyan, de nem minden anyagi gond nélkül. Nemessége általában elismert, de teljesen bizonyítani a család sohasem tudta. — Elfogadhatjuk IvUgosi állítását, hogy középiskoláit a piaristáknál végezte, ügyvéddé azonban nem lett. Ha történetesen ügyvéd, akkor nem lett volna társaságának külön jogtanácsosra szüksége, ilyen pedig volt, Kovách János személyében. E mellett a negatív bizonyíték mellett azonban van pozitív is : jóllehet pesti lakos volt, az egyetem jogi fakultását, az anyakönyv tanúsága szerint, nem látogatta, hivatására nézve pedig nem ügyvéd volt, hanem kántor. Mégpedig apja örökébe lépett, miután már ezt megelőzőleg is a város szolgálatában állott, — ezúttal ismét 11 Tanulmányok Budapest múltjából 161