Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Mályuszné Császár Edit, Kelemen László színháza

A jelen tanulmány már csak kis terjedelménél fogva sem törekedhetik többre, mint hogy néhány részletkérdést megvilágítson. Ezeket a kutatás eddig mellőzte, részint, mert érdektelennek találta őket, részint, mert a források ismerete hiányában nem kerültek felszínre. A köd azonban, amely Kelemen I^ászlóék körül borongott, lassan oszlóban van. Szilárd meggyőződésünk, hogy az első magyar színtársulat története a legapróbb részletig feltárható és megismerhető lesz akkor, ha a rendszeres levéltári kutatás világot vet a XVIII. század utolsó évtizedére. Forrásaink egy része megsemmisülhetett, de ma már a tudományos lelkiismeret annyira fejlett, hogy a további pusztulást lehetetlennek tartjuk, s éppen ez az anyag olyan természetű, hogy a legtöbb dokumentum több példányban forgott — a helytartótanács, a magisztrátusok, a megye levéltárában egyaránt feltalálhatók a leglényegesebb darabok — tehát a fennmaradás valószínűsége nagy. Csak a legendák vesznek el a misztikus homályban, a történelmi igazságok azonban előbb vagy utóbb, amint kutatói módszereink egyre fejlettebbek lesznek, napfényre kerülnek, ahogyan megszólaltak Esztergom és Visegrád néma kövei is. * Kelemen László, pályatársai és közönsége abban a korban élték le életüket, amelynek jellemző tüneteként történetírásunk ma a feudalizmus bomlását nevezi meg, s amelynek korváltó, bizonytalan, jó és rossz lehetőségekben bővelkedő voltát az Orpheus egyik poétája így érzékeltette : »Magyar, hajnal hasad, de meg nem virradt még, Hát estig ki tudja, milyen leszen az ég?«

2 Kora ifjúságuk Mária Terézia abszolutizmusának idejére esett, s egyetemi éveiket II. József irányelvei határozták meg. Nyugat-Európában a feltörő polgári osztály már egyre öntudatosabban küzdött a természetjogok diadalra juttatásáért, s a fel nem tartóztatható fejlődés, a felvilágosodás gondolatkincse, jellegzetesen nemesi elszíneződéssel, a hetvenes években Magyarországon is jelentőssé válik. Bessenyei a magyar nyelv fejlesztését követeli, mert a nép müvelése csak az anyanyelven lehet sikeres, az új eszméket csak magyarul közvetíthetjük feléje. Az első lépések bizonytalanok. A magyar nyelv egyelőre csak a francia enciklopédisták eszmevilágának minél szélesebb rétegekben való terjesztésére szükséges, s a megvalósítandó magyar színház sem szolgálna más célt, mint ez új tanok népszerűsítését. Nemzeti törekvések, Bécs-ellenes aspirációk csak a II. József halálát követő nagy öntudatraébredéssel kerülnek bele Bessenyei, Péczeli, Kazinczy és társaik kezdetben teljesen apolitikus elgondolásaiba ; 1790 az az év, amelynek heve gyümölccsé érlelheti a magyar színügy nyiladozó virágát is.

3 154