Tanulmányok Budapest Múltjából 10. (1943)
Borsa Béla : Reneszánszkori ünnepségek Budán
40 BORSA BÉI,A A viadalokat zeneszó kísérte : fuvola és kézidob, de ha éles fegyverekkel vívtak, a harcikürt rikoltott. Ennek hangja még fokozta a nézők izgalmát. A baj vívások helye igen gyakran a Vár alatt elterülő mező (Vérmező) volt. 76 ) A tompa fegyverekkel folytatott viadalokat férjével együtt a királyné is szívesen végignézte. Farakások lángjánál vívtak a korán sötétedő téli napokon ; kedvtelésüket a hideg sem csökkentette. Az író is feljegyezte, hogy a hideg téli napon Beatrix férjével együtt egy aranyos szánkóról figyelte az összecsapást. Férje hosszú csuklyába burkolta be, úgyhogy arcát sem lehetett látni. A párviadal elsősorban lovagi szórakozás volt, de az igazság kiderítésére is használták. H. Seybold csak szórakoztató viadalokról ír. • * A reneszánsz magyar élet szórakozásai közé tartoztak az udvari bohócok mutatványai is. Beatrixet is elkísérte Budára bohóca, aki a hölgyeket szórakoztatta a belső termekben, amíg a férfiak a párviadal szenvedélyének hódoltak. 77 ) A bohóc I. Ferenc francia király óta az udvari élet tartozéka, de ezenkívül is mindenütt meg lehetett találni. Egyenként vagy csapatokba verődve mutatták be tornászügyességüket, mindenki gúnyolta, de mint jókedvre derítőket szívesen is látta, az Egyház mint az ördög cimboráit megvetette őket, ugyanakkor pedig a pápa asztalánál is helyet foglalhattak. 78 ) Felbukkantak • a nagy egyházi és világi ünnepségeken, ételt, italt, ruhát, pénzt kaptak. Mindenki tudta, hogy jól kell őket tartani, mert éles nyelvük volt, és a fukar vendéglátó rossz hírét a hetedik határig is elvitték. Szellemes őszinteségükkel gyakran keltették fel a hízelgő udvaroncok ellenszenvét, de igen gyakran hűségükkel nélkülözhetetlenné váltak uruk vagy úrnőjük számára. Beatrix bohóca is kitartott úrnője mellett, visszakísérte Itáliába és legnagyobb megaláztatása, bánata idején nagy gyönyörűséget szerzett neki. 79 ) BEFEJEZÉS. — KISEBB EPIZÓDOK. Azok a kisebb epizódok, amelyek H. Seybold előadását időnként megszakítják, a reneszánszkori magyarság lelkivilágára igen élénk fényt vetnek. Bennük a nép pogánykori, barbárnak bélyegezett vonásokat mutat, de nem is szabad várnunk, hogy a XV. században még harcos fiatalságát élő magyar nemzet kifinomultabb legyen, mint Európának kultúrában öregedett népei. A budaiak Pongrácz vajda temetésén kiloptak ugyan 16 aranyat az áldozatra szánt pénzből, három borbély agyonverte a király istállómesterét, kiszúrták az olasz íródeák félszemét, de a csehek is kegyetlenkedtek, egy olasz is leszúrt a Dunánál egy magyar halászt, aztán a királynénál keresett menedéket. Ilyen apró epizódok fel sem tűntek az ököljog korát élő
