Tanulmányok Budapest Múltjából 10. (1943)

Borsa Béla : Reneszánszkori ünnepségek Budán

14 BORSA BÉI,A földolgozása közben a magyar viszonyok sötétebb részleteit is kidomborította, hogy ezáltal — esetleg magasabb helyről jött utasítás szerint — Hedviget elriassza visszautasított kérője országától. Ezért a magyarokat rablóhajlamú, duhaj, kegyetlenkedő népnek tünteti föl, országukat pedig egy új Schlaraffenlandnak, ahol az ügyes lopást a törvény is megengedi. Bzek a részletek a XV. századi viszonyoknak annyira eltorzított rajzai, hogy ezeket az író nem saját kezdeményezésére vehette be művébe. Kézirata számos helyén hódolattal, elismeréssel szól Mátyásról és a szeretet hangján a magyarokról. Az esküvő után még hazánkban maradt, mert itt jól érezte magát. Mindezt nem teszi, ha a magyar népet ő maga is durva barbárnak tartja. Úgy látszik tehát, hogy a kézirat keletkezésének igazi oka a bajor hercegi család érdeklődése. Nyiltan nem vett ugyan tudomást a magyarországi eseményekről, mégis örömmel olvashatta Hans Seyboldnak Thoman Jud közvetítésével az udvarhoz eljuttatott följegyzéseit. A kézirat ugyanis a rori prépostság (Oberbayern) birtokában lévő feljegyzések szerint 1488ban a hercegi udvarban volt. Onnan visszakerült Thoman Judhoz, majd a müncheni Staatsbibliothekba, ahol most is őrzik. Jele és száma : Cod. germ. 331. Ez a mű nekünk annál értékesebb, mert Mátyás fővárosáról, Budáról és annak lakosságáról is sok értékes adatot örökített meg. Ha írói sajátságait vizsgáljuk, egy távoli kor számunkra nehézkes irodalmi módszerébe ütközünk. Az író élénk, ámbár gyakran szűkszavú előadásmódja csak tények közlésére szorítkozik ; személyes reflexiók számára aránylag kevés hely jut. Egyéni véleményalkotásnak is látjuk ugyan nyomait, de határozott ítéletet nem mond, hiányzik a magasabbrendű kritizálás biztonsága és megszokottsága művéből. Az események okát, hátterét, esetleg fönnálló kapcsolatokat nem kutat ; neki csak az fontos, ami, nem pedig amiért valami történik. — A lelki folyamatokat nem vizsgálja, nem ad lélekábrázolást, ezért a szereplő személyek bizonyos mértékben hasonlítanak egymáshoz : egyoldalúak, egyszerűek, gyakran naivak. Ámbár Mátyás és Beatrix lakodalma áll Seybold leírásának középpontjában, följegyez mindent, amit az alkalom eléje vet. Az összegyűjtött anyagot nem dolgozza föl valamilyen szerkezeti szabály szerint ; egymás " mellett sokszor a megértés rovására egymással össze nem függő eseményeket mond el. Ezért műve széteső. Noha irodalmi szempontból sok a hibája, történelmi értéke rendkívüli. Sorai mögött elénk ködlik Mátyás hatalma, megérezzük udvari életének sajátos illatát. Fölvonulnak előttünk a kor nagy neveinek viselői ; lojalitás vagy álnokság lakozik bennük. A király magabiztosan, szinte kedélyesen vegyül el köztük. Látjuk az uralkodót népe között, de visszavonulva, családi körben is. Mellette áll anyja: okos, akaraterős asszony, és felesége: uralomravágyó nő, akinek rendeltetése lett, hogy Magyarországot zűrzavarba taszítsa. Az esküvőn még előkelő, fönséges hölgy, de a történelemben végzetszerű jelenség ; egy félszázad múlva az ő nyomdokain vonul be a török Mátyás fővárosába, amelyről a német vendég még csodálattal ír. Hans Seybold műve tehát két, egymásnak ellentmondó színben tünteti föl hazánkat : az egyik túlzó torzkép a kalandozások »barbárainak«