Tanulmányok Budapest Múltjából 9. (1941)
Gárdonyi Albert: Széchenyi István szerepe Budapest fővárossá fejlesztésében 1-31
16 GÁRDONYI AlyBÎÎRÏ kornyéke minden tekintetben, nézzük bár mint honunk szívét, bár mint útcsinálásra minden célszerű anyag nélküli vidéket, különös figyelmet érdemel, miszerint, ha nemzetté akar egyesülni a magyar, a vármegye, a város, falu, előtte nem magasabb szempont, mint a haza : valóban nem is tagadhatja meg Budapest vidékétől segédkezét, minthogy itt nem arról van szó: ezen vagy azon megye, város vagy falu nyerjen-e a többiek előtt elsőbbséget, hanem egyenesen hazai érdek áll helybeli érdekkel szemközt — mert legyen csak egyszer a haza szíve virágzó, okvetlen közvirágzásnak indul az egész haza.« Mikor azután a tengelyen való fuvarozást a vasút kezdte felváltani^ Széchenyi akkor sem tévesztette szem elől addigi álláspontját s »Javaslat a magyar közlekedésügy rendezéséről« című kiadványában vasúti vonalakat tervezett Budapestről kiindulva Pozsonyon át Bécs felé, Székesfehérváron és Károly városon át Fiume felé, Szolnokon és Aradon át Erdély felé, végül Miskolcon és Kassán át Galícia felé. A vasúthálózat ilymódon történt kijelölése nyilván abból az elgondolásból fakadt, hogy Budapest legyen az ország gazdasági életének központja, ami a fővárosi jelleg kialakulását nagyban előmozdította már addig is. Ugyanazon kiadványában a közlekedési politika egészséges alapjait igyekezett lerakni Széchenyi, mikor a vasúti vitelbérnek a mezőgazdaság és ipar érdekeinek megfelelő szabályozását sürgette s a vasútvonalak országos költségen leendő kiépítését követelte, nehogy azok a vállalkozói kapzsiság martalékaivá legyenek. (Lipthay : Széchenyi István műszaki alkotásai 121. és köv. 11.) Minthogy azonban Budapest kereskedelmének főére egyelőre még a Duna folyam volt, a hajózással kapcsolatos kérdések is foglalkoztatták Széchenyit. 1830-ra készült el Bécsben a Dunagőzhajózási Részvénytársaság első gőzhajója, ami a dunai gőzhajózás kezdetét jelentette. Széchenyit is felszólították a vállalatban való részvételre, de amint a Társalkodó 1834. évi 67-ik számában olvasható, »akkor hazánkra nézve olly kétségesnek látszott előttem e tárgy hihető sikere még, hogy én abban büszkeségből, tán hiúságból, melly szerint nem mertem nevemet olly vállalatokra fecsérelni, mellyekben már kezdetkor az isméti pusztulás elvét gondolom látni, részt nem vettem.« Utóbb azonban belátta a vállalat nagy jelentőségét s nem csupán részvényessé lett, hanem a legnagyobb lelkesedéssel karolta fel az ügyet, amint ezt ugyanazon cikkben bevallotta, ahol is a következők olvashatók : »Magamat tehát e tárgyban őszinteséggel csak konvertitának vallom és édes örömest engedem az érdemet azoknak át, kiket az illet. De éppen ezért tehetek tán én — mint megtért — a tárgy utóbbi elrendelése s előmenetele körül valamit, mert magamon tapasztalam, milly hibás benyomások s előítéletek alatt voltam.« Bécset azonban nem tartotta a vállalat számára megfelelő központnak s minden igyekezetével azon volt, hogy a vállalati központ Budapestre kerüljön, ami a főváros szempontjából természetszerűleg nagy nyereséget jelentett volna. Ezt a törekvését a Társalkodó 1836. évi 55-ik számában megjelent cikke szerint azzal indokolta, hogy itt »hasznavehető nem egykét, de több olly kéz lelhető, melly legalább helyes utánzásra és parancsok végrehajtására alkalmas, s olly város, hol külföldiek, kik nélkül efféle vállalatokban nem lehetünk, az élet némi keheméivel is találkozhassanak«.
