Tanulmányok Budapest Múltjából 9. (1941)

Gárdonyi Albert: Széchenyi István szerepe Budapest fővárossá fejlesztésében 1-31

10 GÁRDONYI ALBERT a Grassalkovich-telken épült színház, és ennek következtében az 1840. évi XI/IV. törvénycikk ezt az »interimalis alkotású theatrumot« tette Nemzeti Színházzá, ami a Széchenyi elgondolása szerinti dunaparti színház megvalósítását végérvényesen leszorította a napirendről. Minthogy időközben a Lánchíd építése is megindult, Széchenyi már a pesti hídfő kiképzésének gondolatával foglalkozott s 1842 április hó 17-én azzal a kéréssel fordult a nádorhoz, hogy a színház céljaira kijelölt terület fele részét engedje át számára házépítés céljaira. A házat a kereskedők székházával szemben ugyanazon méretek szerint tervezte felépíttetni (beiläufig nach denselben Proportionen, welche das Mercantil-Gebäude hat), hogy a hídfeljáró előtti tér művészi kiképzése biztosítva legyen (damit der die Brücken-Auf fahrt umgebende Platz vollendet und zu Brücke in schöner Harmonie stehe), mert azt nem tartotta valószínűnek, hogy a tervezett színház a hídépítés befejeztéig elkészüljön. Minthogy továbbá a pesti telekpiacon ebben az időpontban szokatlan lanyhaság uralkodott, ezt is orvosolhatni vélte azáltal, hogy olyan telket vásárol meg, melynek beépítése a hídépítés tartama alatt meg sem indulhat. Végül arra is hivatkozott beadványában, hogy mint pesti polgár számot tarthat rá, hogy a többi pesti polgárhoz hasonlóan kedvező fekvésű telket kapjon beépítés céljaira, miáltal a munkásosztály foglalkoztatása is biztosítható (das allgemeine Wohl der arbeitenden Klasse aufs wesentlichste bef ordert wür de). B terv sem valósult meg, mert a nádor 1842 május hó 26-án úgy döntött, hogy az 1836. évi XIvI. és az 1840. évi XLJV. törvénycikkek a kért területet a színház céljaira kötötték le, s a hídépítés befejezése még nagyon távol van. Ez az újabb balsiker indította aztán Széchenyit arra, hogy 1842 június hó 8-án Benvenutti Jánostól 40.000 forinton megvegye annak Három-korona-utcai (ma Wekerle Sándor-utca) házát, amelyet aztán 1844-ben kiépíttetett olymódon, hogy az a Háromkorona- és Kétsas-utca (ma egyszerűen Sas-utca), valamint az Újépület előtti szabad tér közötti telket teljesen betöltötte (Eck der Dreikronen und Zwei Adler Gasse liegenden gegen den freien südlich des Neugebäudes stossenden Platz). Ez a ház indította aztán Széchenyit arra, hogy az Újépület előtt tervezett sétatér ügyét felkarolja, aminek eredményeképen az meg is valósult. Pest városa Széchenyi korában rendkívül szegény volt sétaterekben, amint ez Jankovich ismételten idézett munkájában olvasható. (Auch ist zu bedauern, dass man innerhalb der Stadt keine Promenade, keinen entsprechenden Spazierplatz besitzt.) Tervekben nem volt hiány, mert a Szépítőbizottmány 1808 július 29-én jóváhagyott programmjaban már bennfoglaltatott a sétatéralapítás, és e célra a Duna partja, az Újépület mögötti hajdani temető, vagy a József-tér voltak kiszemelve. (Promenade am Donauufer, auf dem alten Friedhof hinter dem Josefinischen Gebäude, oder auf dem Josef-Platz.) E tervek egyike sem valósult meg (Sz. B. 9580), és Széchenyi István hozta újból felszínre a gondolatot, amikor a választott polgárság 1832 július hó 7-i ülésén előadta, hogy a József-téren sétateret szándékszik alapítani, s, ehhez a választott polgárság támogatását kérte. A választott polgárság az ülési jegyzőkönyv tanúsága szerint hajlandó volt a terv megvalósításához segédkezet nyújtani, erre azonban soha: nem került sor.