Tanulmányok Budapest Múltjából 9. (1941)

Baraczka István: Óbuda közigazgatásának húsz éve, 1746-1766 142-175

146 BARACZKA ISTVÁN Az első pont elé Zichy Miklós rövid bevezetőt írt, amelyben mindeaekelőtt a rend jelentőségére hívja föl a város figyelmét. Ez minden dolognak a lelke» Ő maga is azért adja e szabályzatot, hogy rendet teremtsen. A közösségi élet rendjének általános követelményei vannak. Öregbedjék a szeretet egymás között, ne hiányozzék a tisztelet sohasem a város vezetőivel szemben» Minden körülmények között érvényesüljön a jog és a méltányosság. Ugyan­akkor azonban tartsák szem előtt a földesúrnak kijáró hűséget és meg né feledkezzenek kötelezettségeikről a város urával szemben. A közigazgatás élén a városi tanács fejeként a bíró áll. Êvenkint választja a tanács a tizenkét esküdt közül. Hogy pedig a választás mind a magyar, mind a német lakosság körében osztatlan megelégedést keltsen» a szabályzat úgy rendelkezik, hogy minden egymás után következő két esztendőben német nemzetiségű és minden arra következő harmadik esztendőben magyar nemzetiségű bírót kell a tanácsnak választania. 18 ) Különös, hogy a tanácsülési jegyzőkönyv — az óbudai közigazgatás Gerichts ftrothocoll-n&k nevezi — nem jegyzi fel következetesen a tisztújításon kat és így a bíróválasztásokat sem. Mindössze az 1747. évi, az 1751.; évi és az 1766. évi bíróválasztást találjuk meg benne. Ezek közül azonban az 1751 május 15-én megejtett bíróválasztás csak mint az 1751. év elején megválasztott bíró hirtelen betegsége miatt eszközölt pót választás került be a jegyzőkönyvbe. Iyimbruner János helyettesítésével az uraság Genski Simont bízza meg arra az időre, amíg Iyimbruner állapotában javulás áll be. A beteg bíró felépülését másfél hónapig hasztalan várják, míg végül is május 15-én kénytelenek új választást eszközölni. A választáson megjelenik Bencsovics Márton is, az uraság udvarbírája (Hofrichter), és a tanács GenskiSimon eddigihelyettes bírót választja meg a város bírájává. 19 ) Az 1747. évi tisztújításról a tanácsülési jegyzőkönyvben reánk maradt feljegyzés híven mutatja, hogy az Instructio-nak bíróválasztásra vonatkozó rendelkezéseit megtartották. Január 10-én megy végbe a választás, amelyen az 1746-ban volt bírót, Genski Simont választják meg ismét bíróvá. A választás jegyzőkönyvi bejegyzésénél hangsúlyozzák, hogy az uraság szabad bíróválasztást adott a városnak (fraie Richter Wahl). 20 ) A reánk maradt számadási könyvekből és egyéb iratokból össze­állíthatjuk az óbudai bírák sorát. Kitűnik ezekből, hogy Genski Simon 1747-ben, sőt 1746-ban nem először viseli a bírói tisztet. Elődje, Szegetha Tamás egy egész évtizeden át, 1733—1743-ig ült a bírói székben. Ó maga mondja el a Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére épített óbudai plébánia­templom számadásának bevezetőjében, hogy 1743 augusztus 16-án választ­ják Őt bíróvá a boldogult Szegetha Tamás utódjaként és 1744-ben ismét őt erősítik meg az előző évben viselt bírói tisztségében. 21 ) : A rendelkezésünkre álló források alapján az óbudai bírák sorát 1746—1766 között a következőkben állapíthatjuk meg: 1746. évben GenskiSimon 1747. « ...... . Genski Simon 1748. « .............. Peckhl Sebestyén 1749. « .... Peckhl Sebestyén .'; ti : ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom