Tanulmányok Budapest Múltjából 9. (1941)
Fekete Lajos: Mohamedán vallási és szellemi élet a törökkori Budán 119-141
126 FEKETE ïyAJOS ichläsz-chvdn, inám-chván, nát-chván stb.), vagy a Korán egy bizonyos részét, tizedét, harmincadat stb. elrecitálták (e szerint asr-chván, dzsüz-chván stb. lehetett a nevük), rendszerint egy-egy alapítványtevő lelki üdvéért. Az alkalmazottak sorát alsórangú emberek zárták be : egy-két lámpagyujtogató (csiraktár), gyertyakezelő (sziradzsí), templomszolga (kajjim) s végül az idegenek előtt legismertebb személy, a müezzin, aki nagy dzsámikban esetleg egy-két másik társával egyidejűleg, a minaret erkélyéről, két hüvelykujját két füléhez értetve, az egész iszlám világban egységes dallammal és ugyanazon szöveggel imára hívta az igazhívőket, mégpedig szigorúan kötött időpontokban, melyeket bizonyos égitestek : hold, esti csillag megjelenését véve alapul, egy külön hivatalos személy : az időpont-jelző (muvakkit) állapított meg. 15 ) E sok ténykedő közül a legtöbb dzsámiban az imám volt az egyetlen tanult, iskolázott ember, csak ő volt »úr« : mevlá vagy mevláná (innen : molla), a többiek rendszeres képzés nélkül csak gyakorlati úton sajátítottak el valamit az arabnyelvű liturgikus szövegekből és a szertartás aktusaiból, ezek csak »segédek« (chalífe, kalfa) voltak és az általuk végzett munka is képességüknek megfelelően alsóbbrangú munka volt. Az alsóbbrangú mohamedán egyházak : a mecsetek élén szintén imám állt, az imám rangját tehát pontosan templomának, egyházának rangja adta meg, s pályafutását nemcsak átmenetileg, hanem körülbelül egész életére kijelölte, mert a dzsámik és mecsetek imámjai már pályájuk kezdetén szétváltak s aki szolgálatát mecsetben kezdte, rendszerint ott is végezte. Mecsetben pénteki és ünnepi istentiszteletet tartani tilos volt, itt ünnepi funkcionáriusok nem működtek, a köznapi imára (namaz) ellenben az igazhívők a mecsetekben szoktak összegyűlni, már azért is, mert ilyen egyszerű, kisebb imaházat lépten-nyomon találhattak, s hirtelen végzett rituális mosakodás után imájukat elmondva, hamar visszatérhettek munkájukhoz. A mecset-imám tehát ezekben a rövid, de szigorú formák közt mondandó fohászokban néhány percre Allah imádására egyesítette a közvetlen környék iparosait és kalmárait, a többi templomi teendőt megosztotta a hivai tásos imarecitálókkal, akiknek működése itt is, mint a dzsámikban, a hívők alapítványaitól, tehát az egyház korától, látogatottságától, híveinek vagyoni helyzetétől függött. A mecseten kívül keveset vették igénybe az imám szolgálatait. Nem volt szükséges, hogy az újszülöttet imám avassa a mohamedán egyház tagjává : ezt akármelyik mohamedán megtehette azáltal, hogy az újszülött fölött elmondta a mohamedán Hiszekegyet és az újszülöttnek »fülébe súgta« a nevét ; a gyermek circumcisióját 8—10 éves korában ismét nem az imám, hanem más ember (a szünnetdzsi, egy »berber« : borbély, felcser) végezte. A házasságkötés is inkább politikai aktus volt, mint egyházi, azt nem az imám, hanem a kádi bonyolította le, s annak illetéke, a »menyasszonyi« vagyis esküvői adó, egykorú magyar nyelven nőszőpénz, vagy ágypénz is a kádit meg a földesurat illette meg. így az élet nagy állomásai közül csak az eljegyzésnél volt az imámnak hivatalos teendője híveivel, és a halál bekövetkezése után, amikor a halottat, mindig sietve, még aznap eltemette, hogy »azonnal élvezhesse az eget, ha jó volt, és azonnal békét hagyjon rokonainak, ha gonosz volt hozzájuk«. 16 ) Általában az imám inkább az állam alkalmazottja volt s akkor is az államtól függött, ha sze-
