Tanulmányok Budapest Múltjából 7. (1939)
Rexa Dezső: Pest-budai vonatkozások egy régi énekes vígjátékban, 1834 162-180
PEST-BUDAI VONATKOZÁSOK EGY RÉGI ÉNEKES VÍGJÁTÉKBAN I77 budai Dunapartot szeretné azzal gazdagítani. De gondol a budai polgárság zsebével is. A nagyközönség a németajkú fiákerosok taksájával mindig elégedetlenkedett : drágálta, akárcsak minden időben, amikor bérkocsi járt a pest-budai utcákon, tereken. Sámsoni erejű fuvásával még a fiákeresek szekerének fuvardíját is hajlandó lecsökkenteni, csakhogy a közönség kedvében járjon. Tőle az utcai por, sár és hó sem maradna meg, az utcák mindig tiszták lennének, úgyhogy vége lenne a sok panasznak az utcák és terek tisztátlansága miatt. Ez a »por és sár«, — ez a szállóigévé lett jellegzetes pár szó, amelyről majd Széchenyi is írni szándékozik pamfletet — itt már a színpadon, dalban jelentkezik. Értetlenül áll a magyarázatkereső most, amidőn olvassa, hogy Bimsz a Dunántúl nyugati széléről is el akarja fújni a Fertő-tavát. Vajjon miért? Miért kell ezt a Budától, Pesttől oly távol (képzelhető, hogy akkor milyen távol) eső vizet még messzebbre, valószínűleg az országhatáron túlra fújni? És mi vonatkozásban lehetett akkor a főváros lakossága éppen ezzel a tóval, mikor ott volt a sokkal közelebb eső Velencei tó, a Balaton, vagy a sok mocsár, amely akkor még lecsapolatlanul terjengett nem messze, a Duna-Tisza közén? A szép olasz narancsfák gyönyörűségével fokozott Buda — kétségtelenül még vonzóbb lenne a pestiek számára . . . ! Itt bizonyossá válik, hogy a bécsi daljáték fordítója és magyar földre ültetője testestől-lelkestől budainak vallja magát, és határozottan a budai polgárságnak óhajt kedvére lenni. Nagyobb idegenforgalmat teremtene ; nyilván tudatában van annak, hogy mit jelent az Budának és Pestnek, amire még pár év híján száz évig kellett várakozni. Óhajtja, hogy bár több kedve lenne a pestieknek arra, hogy átjöjjenek a jobbparti városba, hogy aztán így több pesti jusson a játékszínbe is. * Az a tősgyökeres, nagysikerű bécsi tündérjáték, mely a nagy császárváros lelkére annyira rátalált, — így lett magyarrá és valósággal pest-budaivá. A magyar színház nézőközönsége már jobbára ismerte a német színpadról, és már ott annyira megkedvelte, hogy talán várta is a magyar színészektől, s midőn valójában megkapta, s alkalmat nyert, hogy újra lelkesedjék a városi vonatkozásokon és azokon a kedves képeken, amelyeket a kis dalokban kapott, s azokon az új ötleteken, melyek a magyar gondolkozásnak bizonyára jobban megfeleltek — minden érzésével követte a darab részleteit. Nagy hiánya a magyar irodalom- és színészettörténetnek, hogy a magyar színpadokon színre került daraboknak még nincsen teljes bibliográfiája annak jelzésével, hogy az illető színpadi művek akár mint a súgó számára másolt szövegek, akár mint nyomtatványok hol, melyik nyilvános vagy színtársulati könyvtárban találhatók fel. A Nemzeti Színház könyvtárának könyvjegyzéke hozzáférhetetlen, pedig abban kellene lennie az Aline szövegkönyvének, de csaknem teljes bizonyossággal mondhatjuk, hogy abban a könyvtárban ez a rendkívül érdekes darab nincsen meg. Volt idő, amikor a könyvtár régi, már régen 14. Tanulmányok Budapest múltjából VII.
