Tanulmányok Budapest Múltjából 7. (1939)

Sebestyén Ede: József nádor és Pavlovna Alexandra bevonulása és ünneplése Pest-Budán 1800-ban. Haydn és Beethoven hangversenye Budán 142-161

József nádor és Pavlovna Alexandra bevonulása és ünneplése Pest-Budán 1800-ban. — Haydn és Beethoven hangversenye Budán. — Új korszak kezdődött Magyarország közéletének minden ágában s Pest és Buda fejlődésében 1796-ban, amikor a rendek közfelkiáltással és nagy lelkesedéssel nádorrá választották József Antal János főherceget, II. Lipót császár és király hetedik fiát. Az új nádor mindössze húsz­esztendős volt ekkor, de már tizenkilenc éves korában jutott kezébe Magyarországon a főhatalom, mert bátyja, Sándor Lipót főherceg halála után mint helytartó vette át a kormányzást. Az ifjú főherceg nagy lelkesedéssel és becsvággyal kezdte meg hatal­mának gyakorlását, mert teljesen tisztában volt magasrendű hivatásának kötelmeivel. Nagyon megkönnyítette nemes törekvését az a nagy bizalom, amellyel a magyar nemzet mindjárt kezdetben megajándékozta, és kedvezően hatott rá a magyar urak magatartása is, akik a személye iránti tiszteletet össze tudták egyeztetni férfiúi és nemzeti önérzetükkel. És József jól tudta, hogy az egész magyar nép ilyen jellemű. Éppen úgy tapasztalhatta és élvezhette azt is, hogy ő a legkedveltebb, legnépszerűbb ember az országban. De egy fiatal embert nem elégíthet ki milliók szeretete. A milliókon kívül egy ember is kell még : valaki, aki legközelebb van a szívéhez és életének mindenben osztályosa. És szétnézett Európában feleség után. Nem is kellett sokáig keresnie. Rövid családi és diplomáciai tanácskozás után megkérte I. Pál cár leányának, a tizenhat éves Pavlovna Alexandrának a kezét. A megállapodás befejezése után nyilvánosságra hozták az el­jegyzést, amely egész Európában nagy feltűnést keltett, ami teljesen érthető. De Magyarországon nem csupán feltűnést, hanem igen nagy lelkesedést is idézett elő. A magyar nemzet most már bizonyos családiasán meleg szeretetet érzett az ifjú nádor iránt, amelyhez mindenesetre az is hozzá­járult, hogy a menyasszony mindössze tizenhat éves ; — és hogy orosz — az némi titokzatos varázst terjesztett körülötte. Oroszország akkor sokkal messzebb volt még Magyarországtól, mint ma. A magyar lelkesedés irodalmi formában is megnyilvánult, ami egészen szokatlan jelenség volt ilyen, voltaképpen mégis családi ügyben. Az első ilyen füzetnek, amely a görög mitológia keretébe helyezte hódoló tartalmát, ez volt a címe :

Next

/
Oldalképek
Tartalom