Tanulmányok Budapest Múltjából 7. (1939)

Mihalik Sándor: Pest-budai ónműves emlékek 112-141

PEST-BUDAI ÓNMŰVES EMIyEKEK 129 egyház birtokában lévő tányérján látható 174l-es évszámból következtetve, ekkor még mint. mester működhetett. : A rákoscsabai kény ér osztótányérja 28 centiméter átmérőjű, kerék idomú, egyszerű formájú mű. Bemélyedő középpel. Peremén »17 C: E. : 41« vésett felirattal. : 7. MIHOIyTZKY FERENC JÓZSEF. 1720—1738. ^; A Komáromban született mester 1720 december 13-án nyer Budán polgárjogot. A tanácsülési jegyzőkönyvek 1723 március 8-án, 1738 január 30-án, március 7-én, október 23-án és 27-én említik őt, midőn is egy bizonyos Gaudimus Ferenc 33 forintnyi adósságában eljár, valamint hagyatéki eljárása is van, melynek elintézésére és kivizsgálására Schultz és Hörger biztosokat küldik ki. . •8: H.B. 1730."/,.­1730 körül működött Pesten ez az ónöntőmester, akit idáig csak nevének kezdőbetűiről ismerünk. A gyömrői református egyházban fenn­maradt és általa készített tányéron látjuk a pecsétjét : B. H. Ebből következtetjük, hogy vezetékneve H, keresztneve pedig B betűvel kezdődött. Minthogy a nevezett tányéron az 1730-as évszámot találjuk bevésve, működése a XVIII. század harmincas éveire esett. " A gyömrői kenyérosztótányér]a. 24-7 centiméter átmérőjű, kerek idomú, sima. Bemélyedő középrésszel. Peremén poncolt körirat díszlik : A GYÖMREI : SZENT ECcLE SIA TÁLA : ANNO 1:7:3 : 0 ; : 9. BERCHNER BALTAZÁR. 1739. 1739 november 18-án a Pesten lakó mester polgárjog elnyerése iránti, kérésével foglalkozik a budai városi tanács és azt rendeli el, hogy az értesítés megkapásáig legyen türelemmel, azután pedig jelenjék meg a tanács előtt személyesen. 10. WITTINGER LUKÁCS. 1740—1774. \ / * \ A Törökbálinton született, katolikus vallású mester 1740 február 4-én nyer polgárjogot Budán. Szőleje volt. Az 1747 szeptember 11—5 és az 1748 február 5-i tanácsülésen különböző szőlőkezelési és munkálási ügyekkel kapcsolatban emlékeznek meg róla. 1760 január 18-án azon panaszával foglalkozik a tanács, melyben sérelmezi és magának súlyos károkat tevőnek nyilvánítja azt, hogy »dem gewèsten Buchhalter der Zinnhandl erlaubet worden«. Minthogy neki ezáltal súlyos kára vaii; kéri az eltiltást. A tanács azonban úgy döntött, hogy : »Gleich wie dér Zinnhandl von dem Zinngiesser unterscheiden ist, als hat solcher auch statt«l 1774-ben már nem él, mert ez év január 20-án a városi tanácsülés a Rosalia nevű Özvegyének azon kérését tárgyalja, melyben az özvegy a jönni akaró Fauser Mátyás legény elutasítását szorgalmazza, azzal, hogy több mester nem tudna megélni. ' 11. WEINBERGER PÉTER. 1743. 5 V 1743 március 8-án mint pesti születésű mester polgárjogot nyer szülővárosában. 11. Tanulmányok Budapest múltjából /It.

Next

/
Oldalképek
Tartalom