Tanulmányok Budapest Múltjából 7. (1939)

Mihalik Sándor: Pest-budai ónműves emlékek 112-141

126 MIHAUK SÁNDOR Ç) Az 1832-ben készült nagyszékelyi ónkupán és úrasztali csapos boroskancsón kettős jelzést találunk : a középen levő köridomú jegyben »IOS. STADLER IN PESTH« és a melléje háromszor is beütött azt a 8-as idomú bélyeget, melyben leveles ágak között a koronás rózsamotivumot látjuk, felette a teljes egészében kiírt mesternéwel. D) Az 1833-ból származó szentmártonkátai kenyérosztótányéron ovális mezőben a leveles ágakkal körülvett koronás rózsát látjuk »STEPHAN RAICHARDT IN PESTH 1833« körirattal. E) Az 1838-ban készült jászkiséri három borkupának fenekén ismét a nagyszékelyi edényeket készítő Stadler József pesti ónműves jegyével találkozunk, de a jegyét körülvevő és háromszor beütött más bélyeggel társulva : a köridomú paizsban PROB ZINN felirattal, »sisakdíszéében pedig szárnyas sassal. Fölötte a 13-as számot látjuk, amely ez esetben azonban nem az ötvös jegyekben előforduló 13-as finomságra utal, hanem a rosszul beütött jegynek alul is lehetett két száma — a 8-as és a 2-es — és így kiegészítve az Stadler József 1832-ben szerzett pesti letelepedésére utal. Ezt bizonyítja az is, hogy a jászkiséri edényeken előforduló PROB ZINN megjelölés a régebbi előírások »Probe zum Zehnten« szavaiból származik és alakult. Ezzel a megjelöléssel pedig az olyan anyagot jelezték, melynél 1 rész ólom volt 10 rész ónhoz keverve. IX. Noha Budán Schwartz Márton ónöntő már 1696 körül polgárjogot nyert, és Schreckh Sámuel János (1716), Streckh Károly (1717), Miholtzky Ferenc József (1720), Wittinger Lukács (1740), Streck Péter (1763) és I/oibl István (1770) ónöntők személyével a budai ónművesség állandó és folyamatos tevékenységét ellenőrizhetjük, budai készítésű ónedényt — a középkorból reánk maradt négy emléktől eltekintve — az 1783 előtti időkből még nem ismerünk. Pedig már 1705 június 22é-ről van arra vonatkozó adatunk, hogy az ónöntői próbaszedésre Buda városának tanácsa Werner és Eckher biztosokat küldi ki. Ugyancsak a budai városi tanácsi jegyzőkönyvek örökítették meg annak az emlékét is (1723 június 9), hogy az 1723-as nagy tűzvészben az ónműves emlékek teljesen elpusztultak. Ugyanakkor felemlítik azonban azt is, hogy e miatt a kereslet annyira fellendült, hogy olasz ónöntőknek is munkaengedélyt kellett adni az elpusztult ónedények gyors pótlására. A Budán akkor működött két polgári ónműves kedvezőbb ajánlataival kifüstölte azonban az idegen mestereket, úgyhogy attól kezdve zavartalanul dolgozhatott tovább. Reméljük, hogy az akkor készült edényekből pár darab még lappang valahol, s így idővel emlékanyaggal is pótolhatjuk azt az űrt, amely a budai ónművesség történetében Fauser Mátyásnak 1783-ban készített fedeles kupájáig terjed. Az 1774-ben szülővárosában — Budán — letelepedni szándékozó Fauser Mátyás azzal rémítgette az akkor Budán műhelyt tartó I,oibl Istvánt és özvegy Wittinger Lukácsnét, hogy ő bécsi próbával ellátott ónedényeket akar olcsó áron árusítani. A megriadt konkurrencia össze-