Tanulmányok Budapest Múltjából 6. (1938)

Juhász Lajos: A pesti fővámház elhelyezésének története 180-189

184 JUHÁSZ IAJOS — mint kifejti — Pest a legalkalmasabb hely a keleti kereskedelem összpontosítására és Lipcse helyett ide kellene szoktatni a dunai államokat. A közraktárakkal kapcsolatban kellene lenni egy új vámhivatalnak is, minthogy ez, akkori állapotában, a rendelkezésére álló helyiségeket tekintve, a kereskedelem igényeinek egyáltalában nem felel már meg. 1853 szeptember 1-én a pénzügyigazgatósághoz benyújtott emlékiratban mindezen közintézmények helyéül a Tömő-teret jelölik meg. A pénzügyigazgatóság válaszában közli, hogy a kincstár is ide szemelte ki a fővámházat, kérdés azonban, hogy ezen intézmények együttesen elférnének-e a téren. A tervezgetések még egy ideig folytak, közbejött azonban a krími háború, a kérdés elvesztette aktualitását s a tárgyalások megszakadtak. 1856-ban újabb érdekeltségek bevonásával a pesti Kereskedelmi és Iparkamara veszi gondozásába a közraktárak ügyét. Rövid időn belül három felterjesztést is nyújt be az ületékes hatóságokhoz : a párizsi béke szabaddá tette a Dunát, a keleti kereskedelem, amely eddig távolabbi nyugati piacokat keresett fel, okvetlenül a magyar főváros felé volna irányítandó. A tárgyalások azonban elhúzódva, a gazdasági viszonyok megromlottak és 1859-ben a közraktár-ügy ismét elaludt. A 60-as években kereskedelmi érdekeltségektől függetlenül, magánosok próbálkoztak részvénytársasági alapon megoldani a pesti kereskedelem egyre égetőbb hiányát, a szabad áruraktárak létesítését. Egy ilyen mozgalom élén maga Lónyay Menyhért állott Andrássy Gyula gróffal, maguk körül tömörítve a magyar pénzvilág legnevesebb egyéniségeit. A dolog megvalósítása 1869-ig, amikor a vámház felépítése a pénzügyminisztériumban végleges elhatározássá ért, még sem sikerült. A minisztérium a fővámház építésénél kezdetben tekintettel akart lenni a közraktárakra is, de az a magántársulat, amely legutóbb hajlandó lett volna Pesten, a Margit-sziget déli végével szemben, nemcsak saját közraktárait felépíteni, hanem vámházat is emelni, feloszlott és az áruraktárak ügye ismét teljesen bizonytalan lett. A pénzügyminisztérium ezek után saját tervét mindentől függetlenítette, s a közraktárak a vámház tervezésében nem befolyásolták. Tekintettel akart azonban lenni a Pest város szépítésére vonatkozó elgondolásokra. A városkép kialakításának terve, jóllehet hitelműveleteket bonyolítottak le az anyagi eszközök előteremtésére, az országgyűléssel pedig törvényt szavaztattak meg, még egyáltalában nem volt kiforrott. Egy ideig úgy látszott, hogy a legjobb volna, ha a vámház kérdése ismét függőben maradna a városszépítési tervek határozottabb körvonalú kibontakozásáig, mert elsősorban mégis csak az lesz elhelyezésére döntő, hogy hogyan alakul Pest belső forgalma az új terv szerint. Ekkor jött közbe az a kellemetlen körülmény, hogy a bérházakban több helyen megosztott vámhivatal egyes helyiségeit a bérlet lejártával felmondták. Továbbköltözködés csak az amúgy sem kívánatos ideiglenes állapot fenntartását jelentené, nagy költséget okozna, ezért az ügyben dönteni kellett. A pénzügyminiszter, az előző évtizedek magyar gazdasági életének majd minden mozgalmában tevékeny szerepet játszva és személyes összeköttetésben a kereskedővilág vezető egyéniségeivel, teljesen tisztában volt a pesti kereskedelem érdekével, jól tudta, hogy a terv, amelyet már hosszú idők óta magáévá tett a kincstár, összhangban van egyúttal azokkal a kívánságokkal, melyeket