Tanulmányok Budapest Múltjából 6. (1938)

Juhász Lajos: A pesti fővámház elhelyezésének története 180-189

A PESTI FŐVÁMHÁZ ELHELYEZÉSÉNEK TÖRTÉNETE 181 tartva, az előterjesztett terv végleges jóváhagyására. Ezután a dolog lényegére térve át, helyesnek tartotta Andrássy a pénzügyminiszter elgondolásában azt az elvet, hogy a vámházat a Dunaparton kell elhelyezni, azonban ezt lehetőleg olyan módon kívánná, hogy a vasúttal való összeköttetés se járjon különösebb nehézséggel. E szempontokat mérlegelve, véleménye szerint az alsó Dunasoron lehetne alkalmas helyet találni és a jelenlegi tervet elejtve, a megkezdett munkálatokat haladéktalanul be kellene szüntetni. Kisebbnek ítéli az eddigi felesleges költségekből adódó kárt annál a veszteségnél, ami akkor érné a kincstárt, ha a kész épületet rövid időn belül más célra volna kénytelen átalakítani. A miniszterelnök tehát a minisztertanácsban a pénzügyminiszter intézkedését nem helyeselte. A főváros kiépítéséről határozott eszméi voltak, amelyeknek megvalósítása elé e terv akadályt gördítene. A pénzügyminisztert azonban súlyos okok és ezeken túl elvi meggondolások is arra késztették, hogy a megkezdett úton haladjon tovább s nem volt meggyőzhető. Újabb felszólalásában kifejtette, hogy az Ybl Miklós által elkészített terv szerint a fővámház épülete legkevésbbé sem hatna rosszul az új városrészben, felépítését pedig sürgető körülmények teszik halaszthatatlanná. Jelenleg a vámhivatal magánházakban, több mint tíz különböző bérelt helyiségben oszlik el, rendeltetésének már nehezen felel meg és ilyenmódon további fenntartása aránytalanul költséges. A helyiségek egy részének bérlete jövő év őszén megszűnik, úgyhogy az új vámház felépítése égetően fontos. Később, ha tényleg előnyösebbnek mutatkoznék a vámhivatalnak más helyre való áthelyezése, a tervezett épület könnyűszerrel átalakítható magánhasználatra, kár tehát jelen, több oldalról megokolt intézkedésével nem ér senkit. A minisztertanács végül mégis a miniszterelnök érvelését fogadta el és megbízta egyúttal azzal, hogy a várost szólítsa fel, hogy mielőbb javasoljon a vámház számára alkalmas új területet. E döntés kétségtelenül kényes helyzetbe hozta Lónyay Menyhértet. Nála sokkal kevésbbé szívós egyéniség is nehezen törődött volna bele. A kormány többségével szemben azonban nem volt mit tennie. Megmaradt eredeti elhatározása mellett és különvéleményt jegyzett be sajátkezűleg a minisztertanácsi jegyzőkönyv végére. A miniszterelnök elgondolásától különböző intézkedését azzal menti, hogy csak aznap hallott először Andrássy eltérő véleményéről, mert az egész dolgot nem tartotta olyan fontosnak, hogy a minisztertanács elé vigye. Jelen rendeletével csak egy régibb, szerződésben biztosított jogával akart élni s hosszabb tárgyalásokkal előkészített ügyet kívánt végrehajtatni. A forgalom igényeinek meg nem felelő, a külkereskedelem és ezen keresztül a kincstár vámjövedelmeire zsibbasztólag ható, a vámkezelést a vámhivatalra és kereskedőre nézve egyformán megnehezítő eljárást akart egyszerűsíteni, amire egyébként külső körülmények is sürgették. Felveti a késedelmeskedés, sőt újrakezdésből származó kár miatti felelősség kérdését s végül megállapítja, hogy »az egész ügy tovább haladt, semhogy a munka leállítása és másiránybani intézkedéseknek tétele a pénzügyminiszter kompromissziója nélkül megtörténhetnék«. A kérdést tehát Iyónyay veszedelmesen kiélezte és vesztére tette. Meg kellett hátrálnia, jóllehet ugyan-