Tanulmányok Budapest Múltjából 6. (1938)
Kelényi B. Ottó: Buda és Pest városképe az idegen utazások irodalmában 137-169
144 KEI^ÉNYI B. OTTÓ sem olvasóinak, sem saját magának idejét elvenni nem akarja. Csak azt jegyzi meg, hogy azoknak a helyeknek leírása, amelyekről levelei keltezve vannak, néhány jelentéktelen változást leszámítva ugyanabban a formában készült, ahogyan itt megjelenik. Tekintettel tanító jellegükre, szigorúan az igazságot tartotta szem előtt, amelyre részint saját megfigyelései, részint másoktól szerzett fölvilágosítasok útján jutott. Reá nézve mindig bosszantó volt, ha az utazó, akivel szemben idegen országok lakosai udvariasak voltak, hálából valótlan dolgokat közöl róluk és hajlamos arra, hogy túlzásaik által megtévesztesse magát. E nyilatkozatok után kijelenti, ha valaki észrevenné, hogy mégis helytelenül adott vissza valami megfigyelést, akkor az olvasók jóakaratát kéri, abból indulva ki, hogy még a legélesebb szemű megfigyelőnél is előfordulnak tévedések és ezeket nem a szándékos rosszakaratnak kell tulajdonítani. A dán származású, hányatott életű és állítólag Reichardt nevű utazó személyéről szintén alig tudunk valamit. levélalakban közölt utinaplóját 1807 és 1809 között tett útjáról 1812-ben adták ki. 15 ) Mint a kiadó megjegyzi, benne az olvasó egy tiszta és bátor jellem megnyilatkozásait olvashatja, aki mindenütt az igazságot, a valódi humanitást kereste, és egész életét az északi népek érdekeinek szolgálatába állította. A mindent irányító sors azonban kora ifjúságában Frigyes porosz király országába vezette, ahol első nevelését és katonai kiképzését is kapta. Poroszországért küzdött és vérzett is, és azokban a levelekben, amelyeket porosz barátaihoz intézett, maga is mint porosz beszél. Életében azonban gyökeres változást idézett elő az északi államok küzdelme. A politikai feszültség eltávolította őt pályájáról és arra kényszerítette, hogy hazája érdekében a küzdők sorába álljon. A háborúban hősi halált halt. Kézirati hagyatéka, amely későn került barátja kezébe, époly szerencsétlen sorsú volt, mint maga a szerző. A kiadó nem okolja meg, hogy mily nehézségekkel küzdött a kézirat kiadása alkalmával, csak éppen utal rájuk. Megjegyzi még, hogy irományai között érdekes levelezést talált egy olasz ember tollából, akit alapos okoknál fogva a genuai marchese Riccardo Doriának tartanak ; ez régebben hosszú ideig élt Délnémetországban. Michel J. Quin-ben hasonlóan titokzatos egyéniséggel van dolgunk. Az angol származású Quin személyéről mit sem tudunk. A szerző 1834 végén indult el Párizsból és dunai útjának idején a nyugateurópaiak előtt kevéssé látogatott népek ismertetésére törekedett. 16 ) Mint fordítója megjegyzi, előadásában a megfigyelések módja kelti fel az érdeklődést. Gondosan elkerüli, hogy ismételje azokat a részleteket, amelyek már ismerősek egyéb útleírásokból. Quin művelt szellem. Ha olyan vidékeken utazik, amelyeket régi költők vagy írók tettek híressé, szellemesen utal ezekre a leírásokra és nem egyszer kiváló ízlésnek és alapos megfigyelésnek bizonyságát adja. Ama fontos események hatása alatt, amelyek KeletEurópában lejátszódtak, a szerző szemét Kelet felé fordítva, főként azokkal szemben fejezi ki együttérzését, akik nemzetük karakterének megnemesítésén és sorsuk javításán fáradoztak. Mint történelmet tanult ember, akinek tanultságát gyakorlati tapasztalatok kísérik, nem hagyja magát elvakíttatni a rendszerektől, amelyek megtévesztő csillogással a közvélemény visszhangjára vannak alapítva. Az ő kívánsága, hogy a jó
