Tanulmányok Budapest Múltjából 6. (1938)
Horváth Henrik: Gótikus bronzmozsár a Halászbástyai Kőemléktárban 103-115
104 HORVÁTH HENRIK inkább nagyobb arányú és hatásos méretű műemlékekkel kapcsolatban követhetők. Rendesen széles szakadék szokott tátongani az ilyen, csak vékony rétegekre szorítkozó, többé-kevésbé tenyésztett udvari stílus és az átlagtermelés között. A formai alakulás másik, a kortársaktól alig észrevett, a visszapillantó történetírástól alig méltatott módja számtalan közlekedő csatornán keresztül folyik a társadalmilag és stilisztikailag — mai szemmel nézve — alacsonyabb kézművességi rétegekben. A formáknak és tartalmaknak eme csendesebb névtelen áramlásának fontos hordozói különösen a XV. században, az érmek és a vert pénznemek voltak. Más helyen igyekeztem kimutatni, hogy az itáliai befolyás a pénzverésben, a pécs-szerémi verde kibocsátványain keresztül már 1400 körül nyitott zsilipeken behatolt hazánkba, hatása rövidesen az ország legfontosabb verdéjében, Budán is erősen érezhetővé vált és elsősorban az aranyforintok éremképét az új természet- és formaszemlélet értelmében idomította át. 1 ) Az érmek stílusközvetítő szerepe az antik érmek egyre tudatosabb tudomásvétele révén, a XV. század folyamán szemlátomást nő. A század második felére az itt tárgyalt mozsár nem megvetendő bizonyítékokat nyújt, és nemcsak a reneszánsznak, hanem annak forrásának, az antik forma-és képzeletvilágnak hatását is igazolja. A felépítésben és formaadásban megnyilatkozó egyenetlenség szembeötlő. Egyáltalában nem meglepő, hogy éremábrázolások az új formafelfogás hordozói, még az iparművészeti termelésen belül is. Az iparművészet különben is szorosabb és hitelesebb párhuzamban áll a korszellemmel, mint ahogy ezt a szokásos művészettörténeti tárgyalás képzeli. Itt bár tudat alatt és szabatosabban meg nem fogható, de hangulatilag közvetlen megfelelések észlelhetők. A történeti érdeklődés szüntelen átrétegeződése mellett az antik formákhoz és tartalmakhoz való igazodás sohasem tűnt el teljesen, csak intenzitásának foka változott. Ez arra vezethető vissza, hogy egy bizonyos klasszikus emlékcsoport úgyszólván állandóan a felszínen maradt és mitológiai-pogány témáinak ellenére még az egyházi rendeltetésű dísztárgyakon (ereklyetartók, evangeliáriumok stb.) is aggály nélkül, eredeti darabok alkalmazása vagy másolása révén újból és újból szerephez jutott. 2 ) A tömegesen fennmaradt és jól ismert érmek, gemmák, kámeák, intagliók az egész középkoron keresztül nagy kedveltségnek örvendettek, velük vélték a világi és egyházi dísztárgyak előkelőségét és szépségét fokozni. így p. o. a kölni dómban őrzött három Szent Király ereklyetartójának ékességei között száz számra akadnak antik gemmák. 3 ) Magyar vonatkozása révén számunkra még érdekesebb árpádházi Szent Erzsébetnek ugyancsak számtalan antik gemmával díszített síremléke a neki szentelt és róla elnevezett marburgi templomban. A római emlékek alkalmazását a romantikában képletesmisztikus jelentőségükkel szerették megmagyarázni. 4 ) Ezt a soká továbbélő népszerű beállítást e nagyszerű emlék újabb publikálása kellő mértékre szállította. 5 ) Hasonló a helyzet a római pénzek és emlékérmek esetében, amire szintén a későbbi császárkor emlékei gazdag és változatos anyagot nyújtottak. Eredetileg csak császárok vagy istenségek szerepelhettek a medaillonokon és csak Hadrianus és az Antoninusok kora óta tömegesebben, hogy aztán a Constantinusok alatt már menthetetlenül elromoljanak. 6 ) Mikor a XIV. század vége felé megint felmerül az emlékérem fogalma