Tanulmányok Budapest Múltjából 6. (1938)
Belitzky János: Adatok Budapest koraközépkori helyrajzához 62-102
ADATOK BUDAPEST KORAKÖZÉPKORI HEGYRAJZÁHOZ 83 hagyva a Topsa = Thapsa nevű földet feljutottak az Uzaházhegyre. Ez a hegy tehát csakis a mai Remetehegy-gyei lehet azonos. Knnek hihetőleg keleti lejtőjén helyezkedett el az a majorság, amelyet az óbudaiak 1524-ben Uzaházahelyének neveztek. Hogy ez a major itt állott, valamint annak, hogy a mai Remetehegy azonos a középkori Uzaházheggyel, egyik legfőbb bizonyítéka az, hogy itt a Mátyáshegytől északnyugatra, a Remetehegy délkeleti lejtőjén, gazdálkodásra alkalmatlan nummulinás és orthophragminás mészkövek, valamint dolomit és szőlőművelésre alkalmas budai márgás és bryozoumos márgás területek közepette egy olyan pleisztocénkori lösz-takaró töredéket találunk, amely gabonatermelésre is alkalmas. 51 ) Majorság, amelynek létezése földművelést tételez fel, a hegyvonulatnak csak ezen a részén létezhetett. Igen figyelemreméltó, hogy mind a három oklevél ettől a ponttól kezdve nem jelez fel- vagy lemenést, hanem csak előrehaladást a Monyoróshegyig és onnan a hegy csúcsáig. Nyilvánvaló tehát, hogy hegyháton haladtak tovább a határ j árok. Vagyis Uzaházhegye—a mai Remetehegy (348 m) — elhagyása után a Monyorós- vagy Mogyoróshegyre jutottak, amely vagy a mai Felső Kecskeheggyel (392 m) vagy az ettől északra levő, ma névtelen (445 m) csúccsal azonos. Kétségtelen azonban, hogy a leghelyesebben járunk el, ha a Táborhegy (395 m), a Eelső-Kecskehegy, a 445 m-es és a 410 m-es magaslatok által bezárt területet tartjuk azonosnak a középkori Monyorósheggyel. Ennek valószínűségéről a helyszínen meggyőződhetünk. Innen a Monyoróshegyről, anélkül, hogy leereszkedésről, majd pedig emelkedésről tennének tanúságot az oklevelek, ami úgy magyarázható, hogy nem pontosan a csúcsokon, hanem azoktól mintegy 200—300 méterrel keletre haladtak, az 1355. évi Nagy-hegy (a Mons Excelsus) csúcsáig jutottak. Az itt lévő nagy követ Szamárkőnek nevezték a XIII. század elején. Ez a későbbi irodalomban sokat szereplő Szamárkő az itt, éppen a hegy csúcsán, dolomitra települt nummulinás mészkő egyik jobban, különös alakban erodált darabja lehetett, amely jellegzetességénél fogva kitűnő határjelölő kő volt. 52 ) Ez a nummulinás mészkő takaródarab a mai Hármashatárhegy 497 m-es csúcsát borítja. Következésképpen a Nagy-hegy, a Mons Excelsus csúcsa azonos a mai Hármashatárhegy közel 500 méteres csúcsával. * * * Eljutottunk tehát addig a pontig, ahol az 1212. évi oklevél szövegétől a továbbiak során elválik az 1355. és 1524. évi oklevelek szövege. E két utóbbi szöveg tanúsága szerint a Pálvölgyi barlang fordulójától a Hármashatárhegyig húzódó vonal nyugati fele az úgynevezett Topsa-földhöz tartozott. Ez néven nevezve először az 1355. évi határjárásban szerepelt. Úgylátszik régtől fogva káptalani birtok volt. Bártfai Szabó Iyászló szerint, mivel az 1212-es határjárásban nem szerepel, 1241 után szerezte a káptalan. 53 ) liehet, hogy ez így is van, mert ha Budához (Óbudához), illetve a káptalanhoz tartozott volna a terület már 1212-ben is, akkor hihető, hogy ennek a nevét is belefoglalták volna az óbudai egyház határainak a leírásába. Ettől a Topsa-földtől keletre az 1355. és 1524. évi oklevéllel egybehangzó állítása szerint Óbuda királyi fennhatóság alá eső része terült el. (Iy. a III. sz. térképvázlatot a 22. képen.)
