Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)

Markó Árpád: A felszabadítás eszméjének magyar apostola : gróf Zrínyi Miklós 1-12

A FELSZABADÍTÁS ESZMÉJÉNEK MAGYAR APOSTOLA 1 \ szívesen hangoztatott véleményt, hogy Magyarország felszabadulását XI. Ince pápa áldozatkészségének és a nyugati birodalmi haderő, főleg a német katonaság vitézségének köszönhetjük. Az kétségtelen, hogy Budának 1686-ban bekövetkezett visszafoglalása ezeknek a seregeknek katonai sikere volt, de nagy része volt abban a Zrínyi szellemétől áthatott magyarságnak is. Zrínyi legnagyobb érdeme az, hogy ő volt az első főúr, aki a törökök kiűzése gondolatának és szükségességének egyetemleges, országos fontosságot tulajdonított. A fellépését megelőző időszakban csak Esterházy Miklós nádor volt az, akinek lelkében ugyanez a gondolat felmerült. Elődeik: Bocskay, Bethlen, a Rákócziak, a transylvánizmus politikájával részben azonos vágányokon haladó törökbarát irányzat hívei voltak. Esterházy Miklós szava gyenge volt ahhoz, hogy az udvar bizalmatlanságát legyőzze és a fásult nemzetet a török veszély nagyságának tudatára ébressze. Zrínyi cselekedetei és írásai azonban nem maradtak hatás nélkül, de fáradozásainak eredményét a nemzet csak egy emberöltővel később érezte. A Buda visszafoglalásában kisebb-nagyobb szerepet vivő magyar főurak és köznemesek, —- a Semseyek, Csákyak, Esterházyak, Pálffyak, Petneházy, Barkóczy, Gomboss, Bagossy, Batthyány, Bercsényi, Bottyán, Czobor kapitányok és generálisok — (hogy csak egynéhány nevet említsünk) szívükben egy-egy darab Zrínyi-lélekkel harcoltak. A Zrínyi-név varázsa éltette Fiáth János és vitéz önkénteseinek szívét, akik a várárkokban harcoltak, és a győri hajdúkét, akik az ostrom alatt a falakra hágtak. A közvetlen kapcsolatot Zrínyi Miklós és Buda vára között legjobban Esterházy Pál (Miklós nádor fia, később maga is nádor) személyében találhatjuk meg. A fiatal Esterházy, Zrínyi Miklós 1663—64-iki összes hadakozásaiban részt vett, e hadvezér kíséretében. Mars Hungaricus-ában megható ragaszkodással emlékszik meg Zrínyiről, akinek fennkölt egyéniségét, vezéri bölcseségét és személyes bátorságát őszinte rajongással csodálta. Budavár ostromában részt vett, s ezt megelőzőleg állandóan azt hangoztatta, hogy a törökök kiűzésének feladata az egységes magyar nemzet kötelessége. Szinte Zrínyi szavait olvashatjuk abban az előterjesztésében, melyet uralkodójához küldött : »Semmi késedelem! Vannak vitéz, harcrakész férfiaink, vannak Felségednek bátor hívei, hadiszerekben sincs hiány . . .« A törökök végleges kiűzésének érdemétől nem foszthatjuk meg tehát mindazokat a lelkes magyarokat, akik a haza felszabadítását Zrínyi elgondolása szerint akarták végrehajtani és akik hívek maradtak nagy tanítómesterük példájához. Amikor Zrínyi a mellőzéstől kissé elcsüggedve szemlélte a magyar sors kerekének forgását, ezt írta : »Sokáig volt dicsőséggel a szerencsének felső kerekén a magyar fatum, ha most alább szállott, nem szokatlan dolog történt rajta ebben az világban. Hanem azon panaszolkodnám a szerencsére, hogy evvel a géniummal, evvel az hazám szolgalatjához való készséggel, végezetre evvel a jó igyekezettel, ebben a magyar romlásának seculumjában helyheztetett engemet, és nem azokban a dicséretes időkben, melyekben az Isten kegyelemmel volt a magyarokhoz, és nem fordította volt orczáját őtőlök, hanem rettenetessé tette volt azoknak, a kik most unalommal