Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)
Horváth Henrik: Hódoltság és felszabadítás a művészettörténelemben 198-219
206 HORVÁTH HENRIK örökletesen élnek tovább. Ez a térhangulat még a mai szemlélőre sem téveszti hatását. A nehéz falakkal körülzárt, oszlopokkal, fülkékkel tagolt, csillagalakú tarka üvegszemek által kísértetiesen megvilágított csarnokokban lefolyó álmodozó élet, a művészetté fokozott pihenés, a. stilizált semmittevés, az előkelő törökök tulajdonképeni magasabb életstílusa számára megfelelőbb kereteket el sem lehet képzelni, mint a termálfürdők eme keleti változatát. A fürdőknek s egyáltalában a mosakodásnak az iszlámi világban erősen rituális jelentősége is volt. Vonatkozik ez a köztereken álló kutakra, az újabb török profánépítészet e nagyon fontos alkotásaira is, melyekből Evlia Cselebi több budait említ, anélkül, hogy pontosan meg lehetne állapítani, hogy ezek hódoltságkori vagy pedig régebbi architektúrák. A legrészletesebben leírt, torzfejű vízköpőkkel díszített kútépítmény esetében az utóbbi feltevés sokkal valószínűbbnek látszik. A Halászbástyai Kőemléktárba került, a XV. század közepére utaló két nagyobb töredék innen származhat. 31 ) Budai török kutak hiányát annál inkább fájlalhatjuk, mivel ezek az építmények Konstantinápolyban és máshol nagyszerűen példázzák az európai formavilág előretörését, a török ornamentika és a barokk indadíszek sajátos összefonódását. 32 ) Ugyanezt a folyamatot figyelhetjük meg a hódoltságkori magyarországi iparművészetben is, melynek tárgyalására most áttérünk. Még építészet és iparművészet között áll a sátorkészítők művészete, melyben a törökök és ázsiai hűbéreseik reánk, kőházlakókra idegenül, szinte érthetetlenül ható pompát szoktak kifejteni. Akár az épített városok háztípusainál, a sátorok formájából és díszítéséből, a selyem, bársony, brokát, damaszt szőnyegek, sőt ezüst, arany és drágakövek elhasználásából következtetni lehetett a tulajdonos állására, rangjára, gazdagságára stb. Változatosan tagolt skála vezet a nemes és drága anyagoktól duzzadó négyszögű, nagyméretű szeraperdétől a ponyva- és kalitkasátrak egyszerűbb formáihoz. Ez a művészet Magyarországon ősi hagyományokkal találkozott, ahol az ideiglenes, sőt állandó sátorban való lakás a XVI. századig sem szűnt meg teljesen. Kivált az országgyűlések alkalmával volt divatban. A Nagy Lajos dr. által vezetett legutóbbi tabáni ásatások folyamán egész sátorfalu nyomai kerültek napvilágra, melynek kerámiai mellékleteiről alább még szó lesz. Bizton feltehetjük, hogy a magyar sátormetszők vagy sátormesterek művészete a hódítók káprázatos példája nyomán újabb lendületet vett. A török sátorkészítés gyönyörű példái, melyek legnagyobb részben magyarországi hadjáratok, elsősorban Buda visszafoglalásának zsákmányaiként kerültek idegen fejedelmek kezébe, találhatók a bécsi, müncheni, drezdai, karlsruhei, stockholmi stb. múzeumokban. A bécsi műkincsekkel együtt újabban a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Osztálya is egy nagy török sátor birtokába jutott ; több díszesebb példány herceg Batthyány tulajdonában van Körmenden. De nem egy támpontunk van arra, főleg az ábrázoló művészetekben, hogy a nyugati népek is, kivált a hadvezérek, utánozták a török sátorformákat. Érdekes bizonyítékot kapunk erre vonatkozólag egy ismeretlen festő kezétől származó olajfestményben a Székesfővárosi Történeti Múzeumban. A kép a budai erődítési és harcászati helyzetet tünteti fel a felszabadítás időpontjában. Bal előterében tarka színekben és csillogó anyagokban ragyogó sátrat mutat,
