Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)
Asztalos Miklós: A magyarság Buda visszafoglalásában vitt szerepének jelentősége 162-182
174 ASZTALOS MIKLÓS A hadjáratot az az elgondolás hívta életre, hogy nem szabad a töröknek időt engedni az újabb megerősödésre, mert akkor ismét sor kerülhet Bécs ostromára. Ennek ellenére Lipót király-császár környezetében számosan voltak, akik a békét kívánták az újabb hadjárat helyett s ezek kívánságukat azzal indokolták, hogy a kimerült pénzforrásokból teljes lehetetlenség újabb pénzt szivattyúzni, mert az alattvalók nem bírják tovább a háború költségeit, és azzal, hogy a kifosztott tartományok nem képesek elviselni a katonaság kiteleltetésével és jókarbantartásával járó terheket. A háborús párt ezzel szemben ragaszkodott a háború folytatásához, amit a török gyengeségével indokolt. Szükségesnek tartotta, hogy a védelmi vonalat nyomják elő a Dráva, Száva, Duna, Maros vonaláig. Ez a párt a katonaság kiteleltetését a Thökölytől épp most visszahódított Felsőmagyarországon és a visszaszerzendő Alföldön kívánta megoldani. Az ingatag Lipótnál végül is a háborús párt diadalmaskodott s amíg atörök, bízva a császár anyagi tehetetlenségében, nemkészült fel a védelemre, Lipót kísérletet tett arra, hogy a hiányzó anyagi eszközöket a közvetlenül érintett Magyarországon és az örökös tartományokon kívül eső helyekről, a birodalomból és a Szentszéktől szerezze meg. A hadjárat 1686-ban leendő folytatásának elvi elhatározása rakta Magyarország vállára az első súlyos anyagi terheket : az 1685. évi magyarországi hadjáratban résztvett s a következő évre tervezett hadjáratban ismét foglalkoztatni kívánt katonaság átteleltetésének és jókarbantartásának terhét. A Buda fölszabadításával járt hadjárat valamennyi hatótényezője közt a magyar nép anyagi áldozathozatala volt a legelső helyen álló. Károlyi összeállította, hogy 1685-ben a hadsereg havi szükséglete száznegyvenegyezer porciót tett ki. Ebből a magyarországi csonk (Felsőmagyarországnak 14, Egervidékének7, Nyugatmagyarországnak 11 megyéje) 96.174 porciót szolgáltatott havonként, míg ezzel szemben Csehország, Morvaország, Szilézia, Belső-, Alsó- és Felsőausztria havonként összesen csak 45.653 1 / 3 porciót szolgáltatott. 1685-ben tehát a magyarországi csonka karéj a hadikiadásoknak 70%-át viselte az örökös tartományok 30%-ával szemben, annak ellenére, hogy az 1685. évi hadjárat Bécsnek és az örökös tartományoknak védelmét szolgálta volt. Ha figyelembe vesszük az akkori csonka Magyarország és az akkori örökös tartományok területi és vagyoni arány viszony át, akkor látjuk csak, hogy mennyire sokszorosan volt túlterhelve Magyarország anyagi teherviselési képességét tekintve az örökös tartományokkal szemben. Egy porciót 5 garassal, vagyis 25 krajcárral számítva csak Sopron és Vas megye többet fizetett a területén táborozó német katonaságnak fél év alatt 720.000 forintnál. Ebben az összegben természetesen nincsenek benne azok a kártevések, amelyeket a katonaság rablása és zsarolása jelentett. A pénz akkori vásárlóerejét tekintve, ez igen-igen hatalmas összeg volt. Igen szemléltető Károlyinak a számítása. Az 1686. évi megterhelést véve alapul, átszámította a teherviselési arányt az 1886. évi Magyarországra és Ausztriára. Pedig az 1686. évi terhelés a magyarságra nézve sokkal jobb volt az előző évinél, mert míg Magyarország ebben az évben csak 80.429
