Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)
Bánfi Florio: Buda és Pest erődítményei 1686-ban 102-131
BUDA ÉS PEST ERŐDÍTMÉNYEI 1686-BAN 123 Látnivaló, hogy e korszakok közül a harmadik létesítette a legnagyobb terjedelmű építkezéseket, melyek Buda és Pest várának megadták úgyszólván végleges arculatát. Vagyis Budának a szó szoros értelmében vett vára túlnyomó részben, Pest vára pedig teljes egészében a XV. század második felében épült fel, tehát ama átmeneti korszakban a középkori és a modern várépítészet között, melynek fő jellemvonása a kötőgátakkal és rondellákkal képzett városfalban határozódott. E hadiépítészeti típus zenitjét az ú. n. »MoeniaSemiramidis«kolosszális arányaiban érte el, melynek klasszikus példáit a nagy német városok falai szemléltetik. Buda és Pest falai nem hasonlíthatók azokhoz, már az aránybeli különbség miatt sem, mert csak mintegy miniatürszerűen tükrözték a közös építészeti típus formajegyeit, ezt is tisztán csak Pest városfala, nem pedig Budavára, mely az átmeneti kor elemein kívül középkori hagyatékot és újkori szerzeményt is tartalmazott. Az építészeti szabályszerűség hiányát Budavárán nagyban befolyásolta az a körülmény, hogy a Mátyás királytól rendelt erődítmények nem annyira a korabeli hadiépítészet normái, mint inkább a várhegy természeti és helyzetbeli erőviszonyai szerint alakultak. Innen van, hogy a Felső-város magas és meredek fekvésű keleti és északi oldala teljesen a középkori hadiépítészet elgyengült technikáját követte, s csak a könnyebben megközelíthető nyugati oldal képzése történt összhangban az átmeneti korszak hadiépítészeti technikájával, melynek viszont inkább egyéni, mint tipikus alkalmazását mutatják a kastély többé-kevésbbé szabályos erődítményei. B sajátságos erődítési eljárás jellemzi a Zápolya János-korabeli építkezéseket is, melyek részben már a hadiépítészet modern vívmányára, az olasz bástyás rendszerre vallanak. De csak részben, mert a bolognai mester számolva a várhegynek helyzet- és természet-adta szükségleteivel, az Bsztergomi- és az Olasz-rondellában a már idejét multa átmeneti korszak technikáját elevenítette fel, s csupán az északkeleti bástyában hódolt a modern rendszer igényeinek. Ami aztán a török uralom alatt történt, az már teljes visszaesés a középkor primitív szakába, melynek rég elavult normáit követte egyébként jelentéktelen építkezéseiben. Mégis Budavára hadiépítészeti arculatának legjellemzőbb vonásait az átmeneti kor technikájából nyerte, de azokon kívül a közép- és újkori hadiépítészettől is kölcsönzött egymástól elütő elemeket, melyeknek zavaros egyvelege miatt híjával maradt egységes építészeti rendszernek. Valóban Budavára hadiépítészeti stílusáról beszélni nem lehet, mert ilyen nem volt, lévén egy szabálytalan (»irregularis«) produktum. Bz a körülmény magában véve természetesen nem értékmérő a vár erősségére nézve. Figyelemreméltó azonban, hogy a modern olasz rendszertől csupán egyetlen bástyát kölcsönzött, miért is hadiépítészeti szakértők már a XVI. században nagyon lebecsülték erősségének azon kor haditechnikájához viszonyított arányát. B lebecsülésnek először 1548-ban Lorenzo Contarini adott kifejezést, aki szerint Budavára legfeljebb csak közepes erősség, annak ellenére, hogy általában bevehetetlennek tartják. 82 ) Értéke hovatovább mind illuzióriusabbnak tűnt a török uralom folyamán, nemcsak a hadiépítészet további fejlődése miatt, hanem ama sajátos eljárás következtében is, hogy a törökök teljesen középkori stílusú erődítményekkel bővítették. Nem csoda tehát, ha 1686-ban Francesco
