Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)

Kelényi B. Ottó: A török Buda a keresztény Nyugat közvéleményében 34-101

A TÖRÖK BUDA A KERESZTÉNY NYUGAT KÖZVÉLEMÉNYÉBEN 85 járat kudarca. Feltételezhető tehát, hogy nem túl nagy a vágy bennük mindent újra végig élni azon a harctéren, amelyen a fegyver, éhség és betegség annyi sok jó katonát pusztított el. Az is a budai támadás ellen szól, hogy a török hadsereg legnagyobb része ez évben Magyarországon fog támadásba lépni a császáriak ellen. Biztos tehát, hogy a hadjárat elején nehéz küzdelemre van kilátás, míg sikerül az ellenséget megfékezni. Ezenkívül a törökök Budán, miután az első ostromban ők kerekedtek felül, bátorságra kaptak és nem félnek túlságosan a keresztény seregektől, annál kevésbbé, mert a várvédelem megerősítést, muníciót és élelmet kapott és mintegy ezer ember dolgozott az erőd megjavításán. Úgy tűnik fel, mintha ez a királyi főváros szinte végzetes határkő volna a császári sereg útjában, amelyről a keresztény fegyverek annyiszor visszapattantak. Mindezek alapján az a véleménye, hogy a császáriak ez évben nem támadják meg Budát, hanem harcokban iparkodnak a törököt gyengíteni. Viszont az is lehet, hogy a császári hadsereg korai hadjáratra készül föl és mielőtt a törökök főerejükkel támadnának, megkezdi Buda ostromát és beveszi a várat. Mindezt azonban könnyebb elmondani, mint megtenni. A török ugyanis nem egykönnyen enged ki kezéből egy oly erődöt, amelytől többi hódításai is függnek. Végső esetben majd arra is el lehet készülni, hogy igyekszik áttörni a várat körülvevő császári csapatokat és megverekszik azokkal, csakhogy ne kelljen átengednie Budát. A császári hadsereg hadműveletei tehát a jelenlegi háborúban két lehetőségen alapszanak : a harctéren lezajló csatákon és Buda ostromán. Az előbbivel gyengíteni kell az ellenség erejét, megsemmisíteni a felmentő sereget. Ez dönti el a háború sorsát. Enélkül az egész háború csak annyit jelent, mintha madarakra lövöldöznénk és hol a szárnyat, hol a lábat, hol pedig a nyak kis pontját találja el golyónk, de sohasem a testet, ami halált hozó volna. Ameddig a török tartja Budát, addig a keresztény előrenyomulás Magyarországon bizonytalan talajon történik. Az egyik vagy a másik különálló erőd elfoglalása nem jelent sokat. A szerző ezután bő kitéréssel ismerteti a török hatalmának megszilárdulását Magyarországon. A mohácsi vész előtti eseményekről szólva csodálkozik a magyar rendek könnyelműségén, hogy királyukat, II. Lajost Szolimán követeinek börtönbe vetésére vették rá. II. Lajos lakodalmáról és Nándorfehérvár elfoglalásáról szólva hanyagsággal vádolja a királyt, aki megnyitotta a keresztény országok kapuját a mohamedán ördögfajzat előtt, hogy szerencsétlenség, kétségbeesés és vér jelezze útja nyomát. A magyar rendekről szólva megjegyzi, hogy csak akkor, amikor a véreb már a fél királyságot elnyelte, törülték ki szemükből az álmot, hogy Magyarországról végre kiverjék a törököt, aki csak nevetett a mieink tehetetlenségén. Mindezt azért mondja el, hogy lássák, mily könnyelműen játszották át a magyarok török kézre a birodalom nagy részét és hány százezer keresztényt kellett később feláldozni, hogy a véreb karmai közül kiragadhassuk a zsákmányt. Amidőn változatlanul kutatja azokat a meggyőző bizonyítékokat, amelyek a török hatalmának végére engednek következtetést, arra az eredményre jut, hogy a Mindenható, aki a leghatalmasabb birodalomnak is határt szab, valószínűleg már rég elintézte a török birodalom fatális perió-