Tanulmányok Budapest Múltjából 4. (1936)

Gárdonyi Albert: Buda középkori helyrajza 59-86

70 GÁRDONYI ALBERT Ezzel szemben a Boldogasszony egyház plébánosa azt vitatta, hogy egyháza a budai vár területén belül az egyetlen anyaegyház (est principalis et matrix ecclesia dicti castri Budensis, suburbiorum et continentium edificiorum) s a Mária Magdolna egyház csupán fiókegyház, melynek nincs pontos határokkal körülírt területe (est filialis et capella ipsius plebis beaté Marie virginis et infra limites plebis sue sancte Marie virginis, nullamque habeat parochiam), hanem csupán a Boldogasszony egyház plébánosának engedélyével gyakorolhat plébánosi jogokat, a Boldogasszony egyház plébánosától függ, aminek elismeréseképen évenkint négy márka és egy fertó ezüstöt tartozik neki fizetni. A jogvita eldöntésére a felek döntőbírákban állapodtak meg, akik tanukat hallgattak ki s okleveleket vizsgáltak meg, amelyek alapján úgy döntöttek, hogy külön területet jelöltek ugyan ki a Mária Magdolna egyház számára, egyben azonban arra kötelezték a plébánost, hogy a Boldogasszony egyház plébánosának évenkint négy arany forintot fizessen. Hz a döntőbirósági végzés egyrészt biztosította a Mária Magdolna egyház plébániai jogait, másrészt területét is pontosan megállapította. A jogvita eldöntése előtt ugyanis a Mária Magdolna egyház plébánosa nem csupán a budai vár északi részét vitatta plébániája számára, hanem a vár déli részén a minoriták szent Jánosról elnevezett egyháza és a zsidók utcája, valamint a királyi palota közötti területet is (item piatea judeorum et a sancto Johanne usque ad curiam regis), amely területek között a budai vár alatt elterülő Logoth és Tóthfalu falvak képezték az összekötő kapcsot. A döntőbírósági határozat ezt oly módon változtatta meg, hogy a budai vár déli része a vár alatti Logoth faluval egyetemben a Boldogasszony egyház plébániájává lett, a Mária Magdolna egyház plébániája pedig a vár északi részére s a szentlőrinci pálos kolostorhoz vezető út mellett elterülő Tóthfalu nevű falura korlátoztatott. (Schier: Buda sacra 103—111. 11.) Ámbár a Mária Magdolna egyház plébánosa ezt az egyezményt IX. Bonifác pápával is megerősíttette, a két egyház közötti ellentétek nem szűntek meg, sőt IX. Bonifác pápa 1391. február 4-én kelt bullája szerint utóbb a Boldogasszony egyház hívei emeltek panaszt már nem csupán a budavári Mária Magdolna, hanem a budaváraljai Péter vértanú egyház papja ellen is s panaszukat azzal indokolták, hogy a nevezett egyházaknak soha nem volt önálló területük, papjaikat a Boldogasszony egyház plébánosa mutatta be, alárendeltségük jeléül évi adót fizettek a nevezett plébánosnak s a szentségeket csupán olyanoknak szolgáltathatták ki, kik a plébániai hivek német nyelvét nem értették (Vngaris seu advenis et peregrinis ac aliis hominibus ad dictum castrum pro suis negotiis ibidem expediendis pro tempore confluentibus, qui ydioma theutonicum, quod parrochiani predicti communiter loquuntur, non intelligunt). Rámutattak a választott bírósági döntésre, mely külön területet állapított meg a budavári két plébánia számára, s ezt a döntést az esztergomi érsek is megerősítette, miáltal a Boldogasszony egyház jövedelmei annyira megcsappantak, hogy az istentisztelet ellátására rendelt 30 pap fenntartására nem elegendők. Az előadottak alapján a régi állapot visszaállítását kérték a pápától, ki a hivatkozott bullával a bécsi bencés apátot bízta meg az ügy vizsgálatával s egyben felhatalmazta, hogy a döntőbirósági határozatot meg is semmisít-