Tanulmányok Budapest Múltjából 4. (1936)

Gárdonyi Albert: Buda középkori helyrajza 59-86

BUDA KÖZÉPKORI HEGYRAJZA 65 tanács 1493. október 24-iki oklevele is hangsúlyozza (prepositus Waciensis necnon plebanus maioris ecclesie beaté Virginis parochialis). Ez utóbbi oklevélben két budai külvárosi házát (extra portám Sabbati in piatea Thotfalw dicta in fine eiusdem platée versus exteriorem portám) Bakócz Tamásnak ajándékozta, ami a közöttük fennállott szoros kapcsolatra vall. Mátyás király 1490-ben a pápához intézett folyamodványában (Monumenta eppatus Vesprimiensis III. k. 319—20. 1.) lengyel nemzetiségűnek mondotta s lengyelországi kanonoki javadalmakat kért számára. Ilkusch Márton 1490. május 22-iki folyamodványában búcsút kért VIII. Ince pápától azok számára, kik a budavári plébániatemplomban a Krisztus teste-társaság által minden hónap első csütörtökjén tartatni szokott miséken és körmeneteken részt vesznek. 1490. július 5-én ismét arra kérte VIII. Ince pápát, hogy tiltsa el a veszprémi püspököt a budavári plébánia területén a tizedszedéstöl (Monumenta eppatus Vesprimiensis III. k. 318. 1.) s indokolásul VIII. Bonifác és XXII. János pápák bulláira hivatkozott, melyek értelmében a budavári plébánia fel volt mentve a veszprémi püspök joghatósága alól. A törvénytelen gyakorlat kialakulását pedig azzal magyarázta, hogy a hivatkozott pápai bullák elkallódtak s csupán most kerültek elő. A krakói egyetemi könyvtár egyik XV. századi kódexében, mely Regiomontanus Jánosnak 1467-ben Esztergomban készült »Liber tabularum de directionibus significatorum« című munkáját tartalmazza (Codex no. 547), azon bejegyzés olvasható, hogy a kódexet Ilkusch Márton zágrábi kanonok s Mátyás király csillagásza (Martinus de Ilkusch, artium et medicine doctor, archidiaconus Goricensis et canonicus Zagrabiensis, serenissimi domini Matthie, Dei gratia regis Hungarie Bohemie etc. astrologus) ajándékozta a krakói egyetemnek azzal, hogy a kódexet maga másolta s a munka megírásában is közreműködött. (Századok 1884. évf. 421. 1.). A XV. század végén Bany Pál volt a budavári plébános, aki a szomszédos kánai bencés apátságot is bírta. A kánai bencés apátság miatt kellemetlen összeütközése támadt a veszprémi püspökkel, mert a püspök által hirdetett egyházmegyei zsinaton nem vett részt. A püspök emiatt engedetlenség címén kiközösítéssel sújtotta, amely büntetés alól 1495. június 13-án nyert felmentést. (Történelmi Tár 1881. évf. 384. 1.) Bany Pál 1497. május 13-án azon kéréssel fordult VI. Sándor pápához, hogy emelje a plébániát archipresbyteratus rangjára s engedje meg, hogy a budavári plébánosok az archipresbyter címével élhessenek, főpapi jelvényeket viselhessenek s mise végén kiosztott áldásaik a püspöki áldásokkal kapcsolatos búcsúkkal ruháztassanak fel. VI. Sándor pápa teljesítette a kérést s csupán azt kötötte ki, hogy püspökök jelenlétében nem szabad az áldásosztási felhatalmazással élni. Minthogy pedig a budavári plébániatemplomban gyakran vettek részt az istentiszteleten püspökök s a plébános az áldásosztási kiváltságot alig gyakorolhatta, 1497. július 15-én arra kérte a pápát, hogy tekintsen el a mondott kikötéstől, illetőleg korlátozza azt azon esetekre, mikor a pápai követ vagy a veszprémi püspök vesznek részt az istentiszteleten, amihez a pápa hozzá is járult. Az archipresbyteri címet a budavári plébánosok a középkor végéig viselték, amint ez II. Gyula pápa 1506. július 30-án kelt bullájával bizonyítható, ahol a monostori plébános panaszainak elintézésére a budavári archipresbyter (archipresbytero ecclesie beaté Marie O Tanulmányok Budarest múltjából J.V