Tanulmányok Budapest Múltjából 4. (1936)
Garády Sándor: Az Óbuda-csúcshegyi dűlőben a 20.841/2. hrsz. telken kiásott két honfoglaláskori sír 30-33
32 GARÁDY SÁNDOR oldalán mérve 175 cm. Felső oldala közel egyenes, az alsó hajlott. A köpü kiálló, fönt és lent is félkörös görbületu. Mind a két szárának vége laposra formált, ívalakú éllel. A hosszabbik (a nyél középtől számítva 10 cm hosszú) szár éle 5 cm, élesre fenve, a rövidebbik szár éle 3"5 cm sarkos, <ie nincsen kifenve, zúzásra azonban alkalmas így is. Formájára, amennyire ezt rajzból egyáltalában meg lehet ítélni, talán legközelebb áll hozzá a kecskeméti, kisdobrai 1 ) és nyirkarászi 2 ) csákány. Határozottan harci fegyvernek látszik. A legérdekesebb azonban, hogy tőle 135 cm-nyire a fej felé a nyél irányában egy 24. cm átmérőjű, már erősen rozsdaette, hiányos vasgyűrű feküdt hozzáforrasztott, lefelé hajló 3 cm hosszú kampóval. A kampó lapos, lefelé szélesedő. A gyűrűhöz tapadva még a rozsdától vörösre festett nyél maradványa, amely azonban érintésre teljesen szétporladt. Kétségtelen tehát, hogy a kampó a csákánynak a legnagyobb valószínűség szerint a nyeregkápára való felakasztására szolgált. Eddig tudtommal egyedülálló lelet. Arra bizonyítékot, hogy a fokost még a közel múltban is a nyeregkápa elejére akasztották, a debreceni Déri Múzeum néprajzi gyűjteményében találtam. Itt ugyanis a XIX. századból való két csendbiztos-fanyereg látható. Ezeken elől a kapán, a bal oldalon az egyiken bőrkarika, a másikon bőrrel bevont vasgyűrű látható. Ezek fokostartók, amelyeken a fokos nyelét keresztül dugták. Annyiban eltérő tehát ez az elrendezés a sírban találttól, hogy a karikába a fokos nyelét be kellett dugni, itt meg talán csak a kampót beleakasztani, ámbár elképzelhető az is, hogy a fokos nyelét a honfoglaláskori vitéz is átdugta a karikán s a kampós gyűrű csak arra szolgált, hogy a fokos le ne csússzon a fejéig a karikába, hanem egy tenyérnyi darabja a nyélnek szabadon maradjon és a vitéznek könnyebben a kézeügyébe essék. A zabla egyszerű csikózabla, a koponya mellett balra feküdt összehajtott állapotban. Egyébként meglehetős ép állapotban van. Az első sírban oldalszáras zabla volt, az oldalszárak azonban hiányoztak. Lehetséges, hogy fából vagy csontból voltak és elkorhadtak. A kengyelek a kora honfoglaláskori pöröspusztai, 3 ) bodrogvécsi 4 ), csornai 5 ), pilini, 6 ) kótaji 7 ) és kenézlői 8 ) azonos leletekéhez hasonlítanak a legjobban. A sírok mellékleteiből tehát annyit kétségtelenül megállapíthatunk, hogy azok kora honfoglaláskoriak és pedig valószínűleg a X. század első feléből valók. Eddig Budapest területén csak három helyen találtak honfoglaláskori nyomokra : 1902-ben a Kuruclesi-dűlőben Tomka Emiiné telkén. Ez később, így az Arch. Értesítőből 9 ), mint Lipótmezei is szerepel, de ez tévedés. Más terület ugyanis a Kurucles és más a Lipótmező, a kettőt nem lehet egymással összezavarni. A telek fekvése eddig pontosan nem volt megállapítva. Erre legalább is a Nemzeti Múzeum iratai között 10 ) és a közlésekben u ) semmi adat nincsen, bár minden iratot átnéztem. Sikerült azonban kikutatnom a telekkönyvi hivatalban, hogy Tomka Emiinének a Kuruclesen 1902-ben 8 telke volt a Tárogató-út és a mai
