Tanulmányok Budapest Múltjából 4. (1936)

Schoen Arnold: A Zsigmond-téri Szentháromság-szobor 198-210

A ZSIGMOND-TÉRI SZENTHÁROMSÁGSZOBOR 207 Az Újlakra jutott főszoborcsoportnak és a mellékszobroknak a plasztikai egybevetéséből, — bár e szobroknak, főleg Szent Imre s Szent József szobrainak barokk formaalakítása, ráncvetése a gyakori javító faragások, átdolgozások nyomán lágyabbra simult, enyhébb tűrődéssé kopott, — látszik, hogy a főszoborcsoport is más, a mellékszobrok is más szobrász alkotása. A mellékszobrok közül Szent József fejlett ábrázolási típusa s István király meg Imre herceg magyar nemzeti szentek még tapogatózó ábrázolása között a látszólagos különbség nem elegendő bizonyság reá, hogy Szent József szobrának más volna az alkotója, mint első királyunk és fia szobrainak, vagy hogy Szent József szobra újabb keletű volna István és Imre szentek szobrainál. Szent József bibliai ruházatú alakja egy hosszú fejlődés szülte, művészi gyakorlat szentesítette ábrázolási típus, míg István király és Imre herceg történeti alakjának jellemzéséhez szükségelt nemzeti habitusa különböző, inkább német-osztrák elemekből csirázó fejedelmi, udvari costumenek kezdetleges formája. Úgy látszik, mintha a szobrász a magyar királyok Mausoleumát lapozgatta volna és Szent István király szobrához I. Ferdinánd rézmetszetú képétől vett volna ihletet : jelmezük, testtartásuk, mozdulatuk szoros rokonságra vall. A három mellékszobor így valószínűleg egy szobrász műve, míg a Szentháromság szoborcsoport plasztikai s technikai fölfogásánál fogva más gondolkozású szobrászra vall. Viszont az a tény, hogy a főszoborcsoportnak és a három mellékszobornak az anyaga azonos budavidéki homokkő, bizonyság amellett, hogy úgy a főszoborcsoport, mint a mellékszobrok helybeli szobrász vagy szobrászok alkotásai. De egyetlen szobrász neve sem állapítható meg okirati hitelességgel e szobrok szerzőjéül, a források némasága miatt. És el kell ejtenünk e szobroknál Feretti kőfaragómester szoborszerzőségét is, amelyhez őt 1692. évi szerződésének a téves magyarázata juttatta : ő csak kőfaragómunkát végzett és a mellékszobrok készülése idején már ez emlék kőfaragómunkálataiban sem vett részt. A főszoborcsoport szerzőjének a megállapításánál teljes homályban állunk, mivel a Kollonics-féle levelek nem említenek szobrásznevet és azt sem tudjuk, hogy a budai jezsuita superior melyik szobrászt ajánlotta Kollonics figyelmébe. A főszoborcsoportról csak annyi a hiteles értesülésünk, hogy az már 1699-ben a városháza egyik bolthelyiségében volt elraktározva. A főszoborcsoport szobrászának a nevére nehezedő homályt csak a Kollonics-levéltár átkutatása oszlathatná el. A tőlünk ismert székesfővárosi levéltári számadások viszont csak Barbier szobrász nevét őrizték meg, aki az első Szentháromság-szoboremlékhez két angyalpárt faragott. Bár sem az ismeretlen helyre került vagy elkallódott angyalpárokat, sem Barbier más szoborművét nem ismerjük, amelyik stíluskritikai alapul szolgálhatna e három mellékszobor szerzőjének a megállapításánál, mégis ismerve a helyi viszonyokat, nem gondolhatunk idegenből meghívott mester, szobrász közreműködésére, szerzőségére. Bár Budának a 18. század küszöbén már elegendő kőfaragója van, de Preis szobrásznak botrányba fulladt vendégszereplése idején csak két szobrászról van némi tudomásunk, akik Budán tartózkodtak. Az egyik Johann Ludwig Erdinger, akiről csak annyi ismeretes, hogy 1692. április 29-én lett budai polgár, 1693. április 13-án feleségül vette özv. Pösöcker Éva Zsuzsannát és házat