Tanulmányok Budapest Múltjából 4. (1936)
Belitzky János: Száz év a pesti határ életéből : 1663 tájától 1756 tájáig 111-156
134 BEIJTZKY" JÁNOS felek. Ilyen határjelek, földhányások voltak a Pap Rétje déli oldalán is, ezekről vallotta Vargha András, aki 1737 »előtt circiter 12 esztendővel szolgabíró uram Huszár István urammal itt járt. Akkor hallotta némedi Jobbágy Istvántul és Juhász Mátyás öreg emberektül, — kik török világban pásztorkodtak, — hogy pesti határ légyen, úgy a másikát is, mely a Duna felé esik, 65 lépésnyire tőle.« 207 ) A pesti és gubacsi határnak törökkori viszonyaira és az ezekből folyó határkérdésekre Halász István vallomása vet szép fényt. »Nyíltan és bizonyosan tudja a tanú, hogy a gubacsi pusztának határa azon Duna-horgasáig tartott légyen és birattatott némediek által. .. .Ő még Buda vétele előtt levő török világban Alsónémedin lakván, azon helység emiétetett gubacsi pusztát árendában bírta Vattay familiátul. Kihoz képest is a tanú a többi lakosokkal együtt, valamint Buda vétele előtt török ideiben s úgy az után is a Duna-horgasáig s onnan a sánc árokig és- az után azon Sánc-ároknak Duna felől való részétül egész az országútjáig menő árokig — amelyet pestiek kuruc világ után az ő szemeláttára szántottak el — jártatták marháj okát, mint bizonyos gubacsi földön, minden legkisebb háborgatás nélkül bizonyos és minden kérdésen kívül való határoknak tartatván gubacsi és pesti föld között, azon fölül megnevezett jelekig. Tudja azonban és emiéti azt is, hogy az emiétet országútjáig tartott ároknak irányában az Dunaparton volt egy hányatott határ, de mely tájon volt légyen, azt valóságosan nem tudhatja, hanem úgy emlékezik reá, mintha azon Dunára menő ároknak partján lett volna.« 208 ) — Bizonytalanság a birtoklásban : ezt árulja el a tanuk vallomása, amelyekben, ha nem is találtuk meg a határok pontos leírását, sok érdekes és értékes adatot találtunk a török uralom utolsó esztendeinek életéhez. Ezek az évek azonban átvezettek bennünket egy új világ hajnalára. * * Buda visszafoglalása a pesti határ életében nem sok változást okozott. Jelentős módosulás csak a birtoklási viszonyokban következett be, amennyiben eltűntek a török földesurak és helyüket most már minden vonatkozásban a magyar nagybirtokosok foglalták el. Cinkota felől a Beniczkyek, Gubacs és Szentlőrinc felől a Vattayak, a báró Szeleczkyek, majd pedig a Grassalkovichok vették birtokukba a pesti határ jelentős részét, helyesebben : legeltették és járatták méneseiket és baromcsordáikat egy olyan földön, amely senkié sem volt. Igen jellemző erre Vargha Gergely pásztor ember esete, aki »Buda megvétele után szabadon legeltette marháit szentgyencsi, vecsei, kerekegyházi, gubacsi, szentlőrinci, keresztúri, csömöri, szentmihályi és palotai határokon« — tehát egy óriási kiterjedésű területen — »soha senki nem ellenezte, hacsak kárt nem tétetett marháival.« 209 ) Volt olyan tanú is, aki »nem hallotta, hogy el lettek volna határozva a puszták.« 210 ) legfeljebb egyes pásztoremberek emlékeztek arra, hogy hajdan itt-ott a pesti török tilalmazott réteket, pesti rácok vágtak követ és ültetett egy már kipusztult szőlőt. A határok kérdésében a XVII. század végén és a XVIII. század elején, mint szaktekintélyek, a dunakeszi Juhász János, a Vattay família ispánja és ennek fia Juhász István uralkodtak a helyzeten. Rájuk hivatkozott a legtöbb tanú és az ő állításaik nem kismértékben befolyásolták a határ végleges megállapítását.
